Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


A volt becsehelyi plébános káplánjaként szolgál a ministránsból pappá lett Böjti Balázs

2015.08.07

"Nagy örömmel értesültünk róla, hogy Dr. Veres András püspök úr 2015. augusztus elsejétől plébániánk káplánjaként nevezte ki Böjti Balázs atyát, aki augusztus első vasárnapján a fél 10 órai szentmisében mutatkozott be a celldömölki híveknek.

 

becsehely-kirner-zoltan-bojti-balazs.jpg

 

A szentmise elején Nagy László, a Nagyboldogasszony Plébánia képviselőtestületének elnöke köszöntötte a celldömölki hívek nevében az ide érkező atyát.
Balázs atya a prédikációban bemutatkozott a jelen lévő híveknek. Elmondta, hogy nagy örömmel érkezett Celldömölkre, valamint, hogy minden pap életében meghatározó jelentőségű az első szolgálati hely, így számára is fontos állomás Celldömölk.

Kirner Antal Zoltán atya, a Kegytemplom plébánosa pedig elárulta a híveknek, hogy Balázs atya idehelyezésével egy különös helyzet állt elő, hiszen nagyon ritkán fordul elő, hogy egy pap egykori ministránsával szolgálhat együtt, hiszen Becsehelyen Zoltán atya ministránsa volt a káplán atya.

 

becsehely-bojti-balazs.jpg

 

A szentmise végén Balázs atya újmisés áldásban részesítette a híveket, akikkel zsúfolásig telt a sekrestye, mindenki üdvözölni akarta az ide érkező atyát, akiért mindannyian hálásak vagyunk a Jóistennek és a Kiscelli Szűzanyánknak. Balázs atya munkájára kérjük a Jóisten áldását és kívánjuk, hogy találjon otthonra a celldömölki hívek körében."

(Szöveg: Nagy Ivett Fotó: Fülöp Balázs. Forrás: Martinus)

 


loading...