Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


A Becsehely ÖTE újabb sikere

2016.06.22

A VI. Országos Kismotorfecskendő Szerelési Bajnokság balatongyöröki, Jakab László Emlékfutamát tartották a hétvégén a Balaton-parti településen. A jó idő kedvezett a versenyzőknek, így a megmérettetés - rendhagyó módon- jó hangulatban, kiváló sportteljesítmények mellett zajlott.

 

becsehely-ote-verseny-2016---1.jpg

 

Az eseményt Takács Ottó tűzoltó ezredes a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg. Az ezredes köszöntőjében kiemelte, hogy ismét szép számban képviselik önkéntes és hivatásos tűzoltóságukat a versenyzők továbbá balesetmentes, sportszerű küzdelmet kívánt a tűzoltóknak.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is három kategóriában mérhették össze tudásukat az indulók. A retro, női retro és modern kategóriákban is szoros versennyel alakult ki a végeredmény. Számos esetben pár másodperc különbséggel sikerült a megfelelő mennyiségű vizet a célba juttatni a megszerelt osztott sugarakon keresztül.

Retro kategóriában első helyen a Becsehely, második helyen a Tüzescsajok, harmadik helyen pedig az Újbuda HTP csapata végzett.

 

becsehely-ote-verseny-2016---2.jpg

 

A retro női kategória versenyzői között is nagy küzdelmek árán alakult ki a végeredmény, mely eredménye képen a Tüzescsajok Simontornya csapata végzett a dobogó legfelső fokán, második a Becsehely ÖTE, bronzérmes pedig az Isaszegi önkéntesek lettek.

Modern kategóriában indulók, ahogy a kategória neve is mutatja egy újabb, nagyobb teljesítményű szivattyúkkal versenyeztek. Itt a Szlovákiából érkező csapat a Királyfiatarcsa ÖTE csapata végzett az első helyen. A dobogó második fokára a Püspökladányi hivatásosok légeztek, harmadik helyen pedig a pécsi hivatásos tűzoltók végeztek.

A megyei igazgatóság által felajánlott díjat, amelyet a legjobb zalai csapat kapott a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata érdemelte ki a verseny során.
(Fotós: Keszthely KVK. Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

 


loading...