Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.12.06

28 hamis szerződést kötött a zalai biztosítós

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki valótlan adatokat feltüntetve kötött különböző biztosítási szerződéseket, majd felvette az ezek után járó jutalékot.
A 2018. november 20-án megtartott előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét, a tárgyalásról lemondott.
A váddal megegyező tényállás szerint a nő a sértetti biztosító részére közvetített biztosítási, banki és nyugdíjpénztári szerződéseket, amelyek után jutalékot kapott.

kotelezo-biztositas.jpg

2014 júliusában egy magánszemély a vádlott közvetítésével kötött biztosítási szerződést. Ezt követően a nő arról tájékoztatta a sértettet, hogy nagyobb befizetésekkel a biztosítási szerződés értéke növelhető, ezért a sértett 900.000,- Ft eseti díjat adott át neki. Ezt a nő fiktív biztosítások megkötéséhez használta fel.

2014. szeptember-november között a vádlott a biztosítóhoz fiktív személyek adataival valótlan tartalmú és hamis ajánlatokat nyújtott be. Az így létrejött szerződések díjelőlegét a korábban kicsalt 900.000 forintból fedezte.

A biztosító 6 esetben fizette ki a nőnek az üzletkötői jutalékot, így a vádlott 1.057.238,- Ft kárt okozott.
2013 januárja és 2014 júliusa között a nő olyan személyek nevében nyújtott be valótlan tartalmú ajánlatokat és nyilatkozatokat, akiknek adatait más biztosításkötésekből már ismerte.
Az ügyfelek tudta nélkül létrejött szerződésekre a vádlott befizette a díjelőlegeket, esetenként a biztosítási díjat is. Célja ezúttal is a jutalék megszerzése volt, több mint 4 millió forint kárt okozva ezzel a biztosítónak.

Fentiek miatt a vádlottat a Zalaegerszegi Járásbíróság bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében, csalás bűntettének kísérletében, illetve 28 rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért őt halmazati büntetésként 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelyet 4 év próbaidőre felfüggesztett.

A vádlott beismerő vallomását a bíróság elfogadta, így a 2018. július 1-től hatályos büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint az előkészítő ülésen ítéletet hozott, amely ugyanezen a napon jogerőre emelkedett - tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

 



loading...