Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.02.19

11 éves kora óta önkéntes tűzoltó, most hivatásos lett a becsehelyi Prunner Dávid

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság előtt megtartott ünnepélyes eskütételt követően megyéjükben is köszöntötték az új tűzoltó tiszthelyetteseket. Zala megyében három, frissen végzett tűzoltóval bővült a beavatkozó állomány.
Prunner Dávid és Németh Ádám György a nagykanizsai, míg Zsoldos Attila tűzoltó őrmester a keszthelyi hivatásos tűzoltóparancsnokságon lát el készenléti szolgálatot a jövőben.

becsehely-ote-2019-prunner-david.jpg

(A becsehelyi Prunner Dávid, a Becsehely ÖTE tagja a kép bal oldalán és az új zalai tűzoltók)

A fiatal őrmestereket Egri Gyula tűzoltó ezredes, megyei igazgató köszöntötte, és bemutatta nekik a megyei igazgatóság vezetői állományát. Az első szolgálati napjukat a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon töltötték, ahol betekintést nyertek a területi szerv működésébe, szervezeti elemeibe és a műveletirányítás napi tevékenységeibe. A héten, szolgálatba állásukat követően ők is teljes értékű tagjai lesznek a megye mentő-tűzvédelmében oroszlánszerepet vállaló beosztott tűzoltói állománynak.

becsehely-ote-2019-prunner-david-2019-1.jpg

(A fiatal zalai tűzoltókat Egri Gyula megyei igazgató köszöntötte)

A katasztrófavédelem szakmacsoportot érintően 2012 szeptemberében indult új, moduláris felépítésű szakképzési rendszer, amely biztosítja a beosztott tűzoltói állomány megfelelő, általános rendvédelmi és tűzoltási szakmai feladatokra történő felkészítését. A képzési struktúra első elemét a minden rendvédelmi szerv számára egységes és kötelező „rendvédelmi alapfeladatok” követelménymodul jelenti, amely biztosítja a szervezetek közötti átjárhatóságot, ugyanakkor pótolja a hiányzó katonai, rendvédelmi jellegű előképzettséget is.

becsehely-ote-2019-prunner-david-2019-2.jpg

(Az ifjú zalai tűzoltók. A kép bal szélén a 25 éves Prunner Dávid)

Ezt négy szakmai modul követheti, amelyek teljesítése meghatározott követelményekhez kötött. Az első két modult magába foglaló Tűzoltó II. részszakképesítés a beosztott tűzoltói feladatokra készít fel. Öt hónapig tart, ebből a tűzoltójelöltek két hónapot Körmenden, Miskolcon, Szegeden, vagy Adyligeten, valamelyik rendészeti szakközépiskolában a rendvédelmi alapozó modul ismereteinek elsajátításával töltik. Ezután a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban tanulnak három hónapig, ahol a szakmai képzés során megkapják a beosztott tűzoltó munkája során jelentkező tűzoltási, mentési és katasztrófavédelmi feladatokkal kapcsolatos tudást, valamint a tűzoltó műszaki alapismereteket. A képzésben résztvevők a szakmai vizsga teljesítését követően kerülnek a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományába.
(Forrás:
ZMKI. Fotók: Szita Zsolt tű. százados, Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - Sajtó)

 



loading...