Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

10 rendőr teperte le Zalaegerszegen

2017.06.07

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának hivatásos állományú tagjai, N. Gábor r.hdgy. és S. Attila r.tzls. sértettek, valamint L. Ferenc r.ftőrm.  2016. január 13. napján 10 és 11 óra közötti időben Zalaegerszeg belvárosában engedély nélküli árusítás megelőzése és felderítése érdekében teljesítettek szolgálatot.

 

Ennek során 10 óra 55 perckor a Tüttőssy Ferenc utcának a Dísz-tér felőli sarkánál rendőri intézkedés alá vonták a B forgalmi rendszámú személygépkocsiban tartózkodó K. Róbert terheltet, a terhelt élettársát, H. Ramónát, valamint O. Gábort, majd jármű- és ruházatátvizsgálást hajtottak végre velük szemben.

 

rendoroket-szidalmazta.jpg

 

A terhelt azonban a rendőri intézkedés során kiabálni kezdett és a becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket használt a sértettekkel szemben, „k....”-nak, „f.......”-nak nevezte őket, illetve N. Gábor r.hdgy. sértettet „köcsög” és „kislány” kifejezéssel is illette. Közölte továbbá a sértettekkel, hogy „jelvénnyel nagyok vagytok, de egyenként szart sem értek”, továbbá felszólította a sértetteket, hogy „gyertek, bilincseljetek meg, azt hiszitek félek, köcsögök”.

 

A terhelt a rendőri intézkedés során személy elleni erőszakos cselekménnyel is megfenyegette N. Gábor r.hdgy. és S. Attila r.tzls. sértetteket, nevezetesen azt mondta nekik, hogy ha legközelebb találkozunk, akkor „megb........ titeket”, továbbá, hogy akkor majd „meglátjuk mekkora nagyfiúk vagytok”, „mennyire vagytok kemények”.

 

A terhelt agresszív jellegű magatartása miatt S Attila r.tzls. sértett időközben további rendőri segítséget kért, melynek eredményeként még további hét rendőr érkezett a helyszínre. A terhelt azonban még ezt követően is sértő és fenyegető tartalmú kifejezéseket használt N Gábor r.hdgy. sértettel szemben, kérdőre vonta továbbá a helyszínen tartózkodó rendőröket, hogy „ennyien kelletek hozzám, kislányok”. Végül sikerült befejezni a rendőri intézkedést.


A fenti tényállás alapján K Róbert terheltet, mint többszörös visszaesőt három rendbeli zaklatás vétsége miatt áll a bíróság elé - olvasható a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában. (A fotó illusztráció)

 



loading...