Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ZALA

 

Cikkek

2015.10.09

Világszenzáció lehet a keszthelyi kutatók felfedezése

/ Menüpont: ZALA

szolo.jpgA világon először sikerült a szőlőalanyok gyökeréből kimutatni epszilon-viniferint. Ennek a rezveratrol dimernek különösen fontos gyógyászati felhasználási területei lehetnek az antidepresszáns gyógyszerek készítésében, daganatos májbetegségek kezelésében, de a bőr UV-sugárzás okozta károsodástól való védelmében is.

 
Teljes bejegyzés

2015.10.07

Halálra gázolt egy embert a vonat Zalában

/ Menüpont: ZALA

gutorfolde-halalos-vasuti-baleset.jpgDormán Norbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, hogy a vonat Gutorfölde belterületén, a vasúti átjárótól 300 méterre gázolt el egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit vizsgálják.

 
Teljes bejegyzés

2015.10.05

A Kanizsai Futóklub közleménye a tragikus halálesettel kapcsolatban

/ Menüpont: ZALA

nagykanizsa-futofesztival.jpg"A közelben tartózkodó futók és rendezők ezt észlelve a segítségére siettek, rögtön értesítették a versenyorvost, aki azonnal a helyszínre indult. 1-2 perc elteltével a futó légzése, keringése leállt, a helyszínen tartózkodók azonnal megkezdték az újraélesztését, amit az időközben (2-3 perc) a helyszínre érkező versenyorvos folytatott."

 
Teljes bejegyzés

2015.10.04

Teheneket nyilaztak Zalában! Segítséget kér a gazdájuk

/ Menüpont: ZALA

tehenek-nyil-1.jpg"Kérek szépen mindenkit aki bármit tud a képeken látható esemény előéletéről az üzenetben jelezze! Látott- e esetleg valaki valamit ma hajnalban Tófej és Rádiháza között az úton?"

 
Teljes bejegyzés

2015.10.04

Meghalt egy futó a Kanizsai Futófesztiválon

/ Menüpont: ZALA

nagykanizsa-futofesztival.jpgA célba érkezés után rosszul lett egy futó a Kanizsai Futófesztiválon, a mentők megkezdték a segítségnyújtást, de sajnos nem jártak sikerrel.

 
Teljes bejegyzés

2015.10.02

Migránsok:horgászati tilalmat rendeltek el Zalában a határ mellett

/ Menüpont: ZALA

mura-horgaszati-tilalom.jpgA felsorolás szerint a Mura-folyó, a Lendva-patak és a Határ-patak teljes zalai szakaszán, továbbá a Kerka-patak, a Kebele-patak és a Principális-csatorna torkolatától számított 500 méteres szakaszon érvényes a tilalom.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.10.01

Részleges vadászati tilalom a teljes magyar-horvát-szlovén határszakaszon

/ Menüpont: ZALA

vadaszati-tilalom.jpgA válsághelyzet kezelése kapcsán Zala megye teljes horvát-szlovén határszakaszán a Zala Megyei Kormányhivatal az érintett vadászatra jogosultak vadászterületén, a Magyar Államhatártól számított 5 km-es távolságon belül közbiztonsági okból teljes körű vadászati tilalmat rendelt el 2015. szeptember 22. napjától.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.28

Drótakadály megbeszélve: közösen járőröznek a magyar és szlovén rendőrök

/ Menüpont: ZALA

szlovenia-drotakadaly-1.jpgA szlovén sajtó érdeklődésére, hogy miért volt szükség a magyar-szlovén határon a drótakadály ideiglenes elhelyezésére, a belügyminiszter azt mondta: az illegális bevándorlók ellen a horvát határnál zajló küzdelem miatt "felmerült annak a lehetősége, hogy ha másfelé veszik az utat az illegális migránsok", akkor szükség lehet előzetes bejelentés után a szlovén határon is ideiglenes határvédelemre.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.28

Államtitkár lesz Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő

/ Menüpont: ZALA

cseresnyes-peter-allamtitkar.jpgCseresnyés Péter 2002 óta tagja az Országgyűlésnek. Nagykanizsa alpolgármestere volt 2006-2010 között, majd 2010-től 2014-ig a város polgármestere. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja 2014-től.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.26

Embercsempész bukott le a régi tornyiszentmiklósi határátkelőn

/ Menüpont: ZALA

tornyiszentmiklos-pince-hatarellenorzes.jpgA gépkocsiban utasként 2 fő bangladesi férfi tartózkodott, akik Magyarország területéről történő továbbutazáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek.

 

 
Teljes bejegyzés

2015.09.13

Megyenap 2015: kitüntető címet kapott a csörnyeföldi dr. Ratkovics Ágnes is

/ Menüpont: ZALA

ratkovics-agnes-csornyefold.jpgSzeptember 12-én tartotta a Zala Megyei Közgyűlés éves ünnepi ülését, amelyen átadásra került a megyei díszpolgári cím és a megyei kitüntetések.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.12

Kerékpárost gázolt halálra egy autó Zalában

/ Menüpont: ZALA

halalos-kerekparos-gazolas-isaszeg.jpgA 82 éves kerékpárost egyelőre ismeretlen körülmények között gázolta el a személyautó vezetője. A kerékpározó idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.10

Félidejénél tart a gátépítés a Murán

/ Menüpont: ZALA

mura-arviz.jpgMintegy 265 ezer köbméter földet, illetve a két vízfolyás találkozásánál még 10,5 ezer köbméter követ használnak fel az építkezéshez, a mennyiség mintegy 90 százalékát már beépítették. A szinte példátlan munkatempó mellett novemberre tervezik befejezni a gátépítést.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.10

Frontálisan ütközött két autó Nagykanizsán - Helyszíni fotónkkal

/ Menüpont: ZALA

nagykanizsa-frontalis-baleset.jpgFrontálisan ütközött két személyautó csütörtökön délelőtt 9 óra után néhány perccel Nagykanizsán a Magyar utcai körforgalomtól mintegy 100 méterre Letenye irányába a 7-es főúton.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.07

Először van konyhakertje a zajki önkormányzatnak

/ Menüpont: ZALA

zajk-konyhakert.jpgA termények egy részét minőségtől függően szétosztják a közmunkások között, a többit nagybani piaci áron eladják éttermekbe, idősotthonokba. Még van sárgarépájuk, zöldségük, újhagymájuk, salátájuk, céklájuk, káposztájuk..

 
Teljes bejegyzés

2015.09.06

Zalai embercsempészt fogtak el Vas megyében

/ Menüpont: ZALA

zalai-embercsempesz.jpgA helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 21 éves B. Levente zalabéri lakos az általa vezetett járművel tíz külföldit szállított a község mellett található határátlépési pont közelébe.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.05

Falunapot rendeztek Muraszemenyén - Videóval

/ Menüpont: ZALA

muraszemenye-falunap.jpgSzeptember 5-én (szombaton) ismét falunapot szervezett Muraszemenyén a Muraszemenye Községért Közalapítvány.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.02

Baleset történt Letenye és Kistolmács között - Két ember beszorult a roncsokba

/ Menüpont: ZALA

baleset-letenye-kistolmacs.jpgEgy személyautó borult fel nem sokkal 17 óra előtt Zala megyében, Kistolmács és Letenye között. A roncsba két ember beszorult, akiket a Letenye ÖTE beavatkozó egysége emelt ki onnan.

 
Teljes bejegyzés

2015.09.01

A becsehelyi Harcz Endre tormaföldei fügeültetvényére még az MTI is felfigyelt

/ Menüpont: ZALA

tormafolde-fugeultetveny-1.jpgHarcz Endre ügyvezető fügét szed a Fügeliget Kft. gyümölcsösében a Zala megyei Tormaföldén 2015. szeptember 1-jén. A négyéves, öthektáros ültetvényen ezerkétszáz tő füge érik a nyár elejétől szeptember végéig szinte folyamatosan.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.29

Hőség - Vizet osztanak a zalaegerszegi és a nagykanizsai vasútállomásokon

/ Menüpont: ZALA

nagykanizsa-vasutallomas.jpgAz ásványvizet a vasúttársaság szeptember 1-jéig, illetve amíg az időjárás azt szükségessé teszi, 10 és 17 óra között osztja. A MÁV azt javasolja, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal kezdje meg vasúti utazását.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.25

Nem vette fel a vérző kislányt a taxis Nagykanizsán

/ Menüpont: ZALA

nagykanizsa-kislany-baleset-1.jpg"Kis játék motorral fejre buktunk elég keményen...s az a gáz, hogy egy taxist kértem, hogy vigyen be a kórházba, azt a választ kaptam, hogy nem, mert véres lesz az ülése és ki kell dobnia az ülést...nem ingyen kértem... s nem vitt el."

 
Teljes bejegyzés

2015.08.21

Exkluzív videó a Tótszerdahelyi Rétesfesztiválról

/ Menüpont: ZALA

totszerdahely-retesfesztival-2015.jpgAz évek alatt, a versenyen résztvevő csapatok, a helyi lakosság valamint az ide látogatók igényeinek felmérése alapján mára egy kimondottan térségi rendezvényt valósítottak meg. A program fő motívuma mellett, számos más, a Mura menti horvátságra jellemző kulturális, hitéleti és népi hagyománymegőrző kísérőprogramot is kínáltak.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.16

Tonnányi szőlő ömlött a főútra Balatongyöröknél

/ Menüpont: ZALA

szolo-borult-az-utra.jpgA 71. számú főúton Balatongyörök és Balatonederics között egy teherautóról jelentős mennyiségű szőlő borult az útra tíz centiméter vastagon beborítva annak mindkét forgalmi sávját, százötven méter hosszban.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.15

Sormási menekülttábor - Megszólalt a polgármester

/ Menüpont: ZALA

sormas-menekulttabor-tuntetes.jpgPőcze Edit (független) közleménye szerint megtévesztő és valótlan információk láttak napvilágot pénteken a Sormásra tervezett befogadóállomással kapcsolatban. Több híradásban is megjelent, hogy a település megegyezett a kormánnyal, de mint a polgármester írja: ez nem igaz.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.13

Meghalt egy nő a balatongyöröki szabadstrandon

/ Menüpont: ZALA

balatongyorok-strand.jpgA hölgy a Balatonban fürdőzés közben lett rosszul, kimentették, de a parton életét vesztette - értesült a ZH Sznopek Veronika főhadnagytól a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.12

Frontális baleset Zalaegerszegen - Ketten sérültek meg

/ Menüpont: ZALA

zalaegerszeg-frontalis-baleset-1.jpgSzerdán reggel Zalaegerszegen a Kisfaludy Sándor utcában két személygépkocsi frontálisan ütközött. A belvárosban történt balesetnél a megyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a balesetet szenvedett járműveket.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.12

Ma ismét tüntetés lesz a menekülttábor ellen Sormásnál a 7-es főúton

/ Menüpont: ZALA

sormas-menekulttabor-tuntetes.jpgFélpályás útlezárásra kell számítaniuk bejelentett demonstráció miatt a gépjárművezetőknek, Sormás Nagykanizsa felőli bevezető útszakaszán a településen kívül 2015. augusztus 12-én 16 óra és 20 óra közötti időszakban.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.11

Zalában tárgyalják a "fekete ruhás" ápolónő etikai ügyét

/ Menüpont: ZALA

fekete-ruha-nover.jpgSándor Mária kétségbeesésében Zombor Gábor egészségügyi államtikárhoz fordult segítségért, ugyanis kedvezőtlen döntés esetén munkáját is elveszítheti. Úgy tudni, hogy az államtitkár segíteni fog az etikai viszgálat elé citált "fekete ruhás" ápolónőnek.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.09

Bányatóba fulladt egy nő Zalában

/ Menüpont: ZALA

rezi-banyatoba-fulladt.jpgBányató vízébe fulladt szombat este Reziben egy középkorú nő - erősítette meg az az MTI-nek a Zalai Hírlap online kiadásában vasárnap megjelent információt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

 
Teljes bejegyzés

2015.08.09

Beszakadt az út egy autó alatt Zalaegerszegen

/ Menüpont: ZALA

beszakadt-ut-auto.jpgA zalaegerszegi tűzoltók csörlővel pár perc alatt kihúzták a kocsit az aszfaltos útból. Az eset során nem sérült meg senki, a kocsiban kisebb kár keletkezett.

 
Teljes bejegyzés