Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Végzett magával a börtönben a Hummeres rendőrgázoló

2014.10.11

A szegedi börtönben péntek este meghalt rab az az osztrák férfi, aki két éve Hummer terepjárójával halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt - tudta meg az MTI az ügyet ismerő forrástól szombaton. Előzőleg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) azt közölte, hogy rosszul lett és meghalt egy nem jogerősen elítélt fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtön II. számú objektumában.
  

rendorgazolas-apatfalva1.jpg


A BvOP sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a felügyeletnek a fogvatartott zárkatársai jelezték, hogy a férfi péntek este 19 óra 39 perckor elvesztette eszméletét. A börtön ápolója azonnal megkezdte a férfi ellátását, ezt a kiérkező mentőszolgálat munkatársai folytatták, a fogvatartott életét azonban nem sikerült megmenteniük.
A rendőrség első helyszíni vizsgálata kizárta az idegenkezűséget, a halálesetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják. A büntetés-végrehajtás a haláleset körülményeinek feltárására vizsgálatot indított.
Az elhunyt hozzátartozóját értesítették - írt a BvOP, hozzátéve, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint a büntetés-végrehajtási szervezetnél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható személyes adat bűnügyi személyes adatnak minősül, így arról további tájékoztatás jelen esetben kizárólag az elhunyt hozzátartozójának írásbeli engedélyével adható.
A Hír 24 azt írta: több forrásból is úgy értesültek, hogy a szóban forgó fogvatartott az az osztrák férfi, aki Hummer terepjárójával halálra gázolt egy rendőrt két éve. Információik szerint vélhetően öngyilkos lett - tették hozzá.
A Szegedi Törvényszék idén szeptember 25-én első fokon tizenöt év fegyházbüntetést szabott ki a korábban 15 alkalommal büntetett, 36 esztendős, autószerelő végzettségű Thomas Robert Bindbergerre.
A bíróság hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit tíz évre eltiltott a közúti járművezetéstől és tíz évre kitiltott Magyarország területéről.

 

rendorgazolas-apatfalva2.jpg


Az ítélet szerint a férfi 2012. október 11-én Hummer terepjárójával három másik járművel konvojban a 43-as úton a nagylaki átkelő felől Makó irányába tartott. A vádlott megpróbált leszorítani az útról egy traffipaxos rendőrautót, amelyből a konvoj egyik tagját bemérték. A rendőr segítséget kért két motoros rendőrjárőrtől, akik igyekeztek megállítani a Hummert. A vádlott az egyik megkülönböztető jelzést használó motorost is megkísérelte leszorítani, neki is ütközött terepjárójával a rendőr járművének.
A rendőrjárőr célzott lövéseket adott le a terepjáró kerekeire. A járőr társa, Kenéz Imre Apátfalva belterületén - hogy megállásra bírja a férfit – motorkerékpárjával keresztbe állt a terepjáró előtt. A vádlott előbb megállt, majd egy hirtelen gázadással elindult, és elütötte a járőrt.
A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt.
A vádlottat az áldozat járőrtársa próbálta megfékezni, a férfi azonban késsel támadt rá, majd igyekezett megszerezni a sérült rendőr fegyverét is. A vádlottat végül - csaknem negyedóra alatt - egy civil közreműködésével sikerült legyűrni.
Az elhunyt rendőrt, Kenéz Imrét Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá nevezte ki. Temetésén sok száz kollégája és barátja búcsúzott tőle, díszsírhelyét halála első évfordulóján avatták fel. (Infó, fotók: MTI)

 


loading...