Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Válságos állapotban van az intenzíven, a szívtájékon szúrt zalai férfi

2014.06.26

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozati eljárásban a Zalaegerszegi Járásbíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a gyanúsítottal szemben, aki a saját zalaegerszegi lakásán 2014. június 23-án este egy bicskával szívtájékon szúrta a nála vendégeskedő ismerősét.
A sértettet jelenleg a kórház intenzív osztályán ápolják, állapota válságos.

keseles.jpg

 

 

Az ügyben az ügyészség előzetes letartóztatási indítványát a bíróság 2014. június 26. napján elutasította, s a gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendel el. A bíróság döntése értelmében - amellett, hogy Zalaegerszeg közigazgatási területét külön engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét nem változtathatja meg –, a gyanúsítottnak hetente két alkalommal meg kell jelennie a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.
A bíróság a kényszerintézkedés elrendelésénél értékelte, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, megélhetése, lakhatása biztosítva van, s olyan eszközökkel, amelyek a szökését, elrejtőzését biztosítanák nem rendelkezik. A gyanúsított beismerő vallomást tett, a tanúk kihallgatása megtörtént, illetve a tárgyi bizonyítási eszközöket a nyomozó hatóság lefoglalta.
Mindezen körülmények a bíróság végzése szerint az ügyész által indítványozottnál enyhébb kényszerintézkedésre adnak okot.
A lakhelyelhagyási tilalom az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart. A végzés jogerős  értesült a Letenye Média csütörtökön Dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

Az előzmények ide kattintva olvashatók.

 


loading...