Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tizedik alkalommal bontottak pezsgőt a letenyei magyar-horvát határon

2014.12.31

2014 utolsó napján délelőtt ismét pezsgős koccintásra voltunk hivatalosak a régi Mura hídra, ahol magyar és horvát rendőrök, települési vezetők búcsúztatták az óesztendőt.

 

letenye-hatar-pezsgos-koccintas.jpg

 

(A fotón az első sorban jobbról - balra: Vitovszki János r. őrnagy a Letenyei Rendőrőrs parancsnoka, Farkas Szilárd Letenye polgármestere. dr. Molnár József r. alezredes a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője)

 

A híd közepén a határt jelképező felfestett piros csíknál elsőként dr. Molnár József r. alezredes, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője mondott köszönetet a horvát egyenruhások vezetőjének többek között azért is, mert a közös szolgálatellátás során munkájukkal kapcsolatban panasz nem érkezett.

Farkas Szilárd Letenye polgármestere a magyar-horvát civil kapcsolatokat értékelve elmondta, azok mára már több sikeres projektet is eredményeztek és remélhetőleg fognak 2015-ben is. Hozzátette: januárban munkalátogatást tesz a szomszédos Gorican polgármesterénél, hogy a szomszéd falu vezetésével is szorosabbra fűzzék a kapcsolatokat.

Egyébként a rendezvény után tudtuk meg a letenyei polgármestertől, hogy a szeptemberi felhőszakadások okozta károk helyreállítására benyújtott letenyei kérelmet pozitívan bírálták el. A munkálatok elvégzésére (hidak, árkok, utak helyreállítására) Letenye 67 millió forintot nyert el.

 


loading...