Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Lázár: az Iszlám Állam célba vette Magyarországot

2016.03.31

Az Iszlám Állam célba vette Magyarországot - fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, hozzátéve: a kormánynak fokozott a felelőssége, hogy minden magyar biztonságát garantálja.

A tárcavezető megerősítette: a kabinet komolyan veszi az Iszlám Állam fenyegetését - amelyben más európai országok mellett Magyarország is nevesítve volt -, nem becsüli alá, és mindent megtesz, hogy a rendőrség és a honvédség közreműködésével garantálja az ország biztonságát.
A múlt heti brüsszeli robbantásról szólva arról tájékoztatott, hogy az egyik magyar sérült, aki a brüsszeli magyar állandó képviselet munkatársa, elhagyhatja az intenzív osztályt, az állapota folyamatosan javul.

 

tek-parlament.jpg

((A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársa járőrözik a Parlament előtti Kossuth téren 2016. március 22-én, miután a reggeli brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát. MTI Fotó: Balogh Zoltán)


Lázár János beszélt arról is, hogy szoros összefüggés van a bevándorlás és a terrorizmus között. Minél erősebb a bevándorlás és az iszlám nyomása, annál erősebb a terrorizmus veszélye - jelentette ki titkosszolgálati információkra hivatkozva. Kiemelt feladatként jelölte meg a határátlépési pontokhoz érkezők szigorú ellenőrzését és a határok védelmét, s elmondta azt is, hogy több mint kétezer katona segíti a rendőrök munkáját.
Hangsúlyozta azt is: noha jelenleg "kvótacsend" van az unióban a terrorveszély miatt, amikor az EU-török megállapodás mechanizmussá válik, akkor a kvótákat is megpróbálják működésbe hozni. Megerősítette, hogy a kormány kitart az ügyben a népszavazási kezdeményezése mellett.
A tárcavezető arról is beszámolt: mintegy ezer önkormányzat foglalta határozatba, hogy támogatja a kormány kvótaellenes törekvéseit. Szegedre utalva ugyanakkor felvetette, hogy hány olyan település van, amely Brüsszellel tárgyal és be akarja fogadni a migránsokat. Korrekt lenne, ha erről a szegedieket is megkérdeznék - jegyezte meg.
A minisztert kérdezték a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont létrehozásáról is. A lépést azzal indokolta, hogy a lehetőségét is szeretnék kizárni annak, hogy akár csak egy fél mondat is elvesszen a szolgálatok között, mert ezt senki nem engedheti meg magának.
A rendvédelmi szervekkel kapcsolatos elsődleges feladatként hivatkozott arra, hogy a rendőrség képes legyen minden ember biztonságát garantálni, s ehhez minden eszköze meglegyen. Kitért arra is, hogy a titkosszolgálatoknál 2001 óta nem volt érdemi fejlesztés, ezért elkerülhetetlen, hogy nagyvonalú és jelentős beszerzések legyenek, s az uniós átlagnak megfelelő minőségű technikai eszközök álljanak rendelkezésre.
Az amerikai hadsereg Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága szerdán azt jelentette be, hogy páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok. Az ezt firtató kérdésre a miniszter közölte: Magyarországra nem érkezett hivatalos megkeresés ezzel összefüggésben. MTI

 


loading...