Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Több mint ezer állami gondozott nézhette meg a Diótörőt

2015.12.11

Több mint ezer 10-16 éves állami gondozott gyermek és fővárosi diák láthatta A Diótörőt a Magyar Állami Operaházban pénteken a Magyarország karácsonya elnevezésű rendezvény keretében. Csajkovszkij népszerű mesebalettjét az Operaház balettkara és zenekara adta elő gyermekkórus közreműködésével.

 

diotoro.jpg

 

A közönséget Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója köszöntötte. "Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyarország karácsonyát a Magyar Állami Operaházban ünnepeljük, és ehhez a boldogsághoz A diótörővel járulhatunk hozzá" - fogalmazott az előadás előtti rövid köszöntőjében.
A Magyarország karácsonya a magyar kormány rendezvénye, amelynek megszervezése a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal feladatai közé tartozik. Az operaházi programmal idén új hagyományt indítottak útjára.
Az előadásra több mint ezer diákot hívtak meg a Pest megyei gyermekotthonokkal, a Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak hálózatával, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal és a Katonasuli programmal együttműködve. Érkeztek állami gondozott gyerekek Pest megyéből, valamint tanulók főként Budapestről, de az ország több megyéjéből is vendégül láttak diákokat.
Csajkovszkij orosz zeneszerző 1892-ben írt, A diótörő című mesebalettje évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része az Operaházban. Idén a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő előadást láthat a közönség.
Az előadás tiszteleg a világhírű 1934-es, Vaszilij Vajnonen-koreográfia előtt, illetve az Operaház egykori neves díszlettervező-rendezője, Oláh Gusztáv látványterve előtt, ám a klasszikus zenei anyagra egy igazi Diótörő-specialista, a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling kanadai származású koreográfus és Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója közösen koreografált új, korszerű mesebalettet. A Magyar Nemzeti Balett életében először készített ilyen világszerte elismert művész a társulat tagjaira szabott, belőlük ihletet merítő koreográfiát. A karmester Kollár Imre. MTI (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 


loading...