Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú a készültség

2017.02.07

A belvízi helyzet mellett több kilométeren már az árvíz miatt is másodfokú készültséget rendeltek el a hatóságok - közölte Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
Országszerte több mint 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség: ebből a Túrt érintően 75 kilométeren már másodfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek. Emellett - a Felső-Tisza, Bodrog, Túr, Szamos, Kraszna, Zagyva és Tarna - egyes szakaszain összesen csaknem 530 kilométeren elsőfokú az árvízi készültség.

 

arviz-muraratka.jpg


Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) keddi tájékoztatásában azt írta: az előrejelzések szerint a Tiszán is (Vásárosnaménynál) a másodfok szintje környékén várhatóak a vízállások. Lejjebb is az elsőfokot meghaladó, egyes helyeken másodfokot megközelítő vízállások valószínűsíthetők. A mellékfolyók közül a Bodrogon és a Körösök vízrendszerén szintén I. fok közeli vízállásokra számítanak.


Kiemelték továbbá, hogy a Tiszán és mellékfolyóin továbbra is figyelembe kell venni, hogy a levonuló árhullámok hatására az álló jég felbomlása, újra összeállása, fluktuálása hosszabb-rövidebb időre lokálisan újabb helyeken is akár jelentős vízszintemelkedésekhez, illetve -csökkenésekhez vezethet. Az eső és a hóolvadás következtében elsősorban a Tisza vízrendszerében alakultak ki kisebb-nagyobb vízszintemelkedések.
Az enyhülés miatt a Duna magyarországi szakaszain a jég szinte teljesen eltűnt, inkább már csak a mellékfolyók feltört állójeges szakaszairól beúszó jégtáblák észlelhetőek.


Belvízvédelmi készültséget már 29 helyen rendeltek el, ebből kilenc szakaszon másodfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága több mint 17 ezer hektár.
A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) működési területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból ötnél van érvényben készültség: a Hamvas-sárrétin és a Berettyó-alsó belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, itt a szivattyútelepek kétműszakos üzemelésére van szükség. A Tiszai-alsó, a Tiszai-középső és a Tiszai-felső belvízvédelmi szakaszokon elsőfokú készültség van érvényben.


A védekezés keretében az igazgatóság munkatársai folyamatosan hozzák működésbe a szivattyútelepeket azokon a területeken ahol szükséges, emellett figyelemmel kísérik a belvízcsatornák vízszintjét, állapotát és felmérik az elöntött területek nagyságát - tudatták.
Az igazgatóság működési területén az elmúlt 24 órában átlagosan 4,7 milliméternyi eső esett. Februárban, az eddig eltelt hat napon összesen 17,8 milliméter csapadék hullott átlagosan, ez több mint a fele a sokéves februári havi átlagmennyiségnek (32,2 milliméter). A csapadék azért is okozott belvízi lefolyást, mert az elmúlt napok enyhébb időjárása ellenére a talaj még mindig fagyott, így a víz nem tud beszivárogni - részletezi az igazgató közleménye. MTI (Fotó: Letenye Média archív)

 


loading...