Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Számítógépes jelszóként használható a pulzus

2015.02.15

Az emberi szívverés felválthatja az okostelefonok, a táblagépek, a személygépkocsik megnyitásához használatos hagyományos jelszavakat a közeljövőben annak az eszköznek a segítségével, amelyet kanadai kutatók fejlesztenek ki.

 

nymi-okoskarkoto.jpg

 

A papír fecnikre sebtében felírt jelszavak könnyen elvesznek, a levélben megkapott számok és betűk alkotta azonosítókat könnyen elfelejti az ember, a személyazonossága ellopása pedig több millió dolláros üzletággá fejlődött.

Számítógépes biztonsági szakemberek egy olyan új típusú azonosítót találtak, amelyet nem lehet sem elfelejteni, elveszíteni: az emberi szívet – olvasható a The Daily Telepgraph brit napilap honlapján.

A fejlesztők egyre inkább az ember belső jellemzői felé fordulnak új azonosítási alternatívák után kutatva. Ilyen a kanadai Bionym cég Nymi elnevezésű “karperece”. Ez a nagy tudású, kicsiny eszköz használójának pulzusát követi figyelemmel, amelyet fel lehet használni vezeték nélkül okostelefonok, táblagépek, számítógépes játékok, autók megnyitására. Még vásárláskor fizetésre is lehet használni, mivel felválthatja a bankkártyák Pin-kódját.

Foteini Agrafioti, a Bionym társalapítója szerint a Nymi azonosítja az embert nemcsak a pulzusa által, hanem a szívverés állapota/formája által.

Mintegy 50 éve már a kardiológusok tudják, hogy az ujjlenyomathoz hasonlóan, az emberi szívverés páratlan, meghatározza a szív formája, mérete, a mellkasban lévő helyzete. Nem lehet másolni, mint az ujjlenyomatot a felületen hagyott nyom alapján, vagy zselé segítségével.

A karperec 99 százalékos pontosságú.

Működésének pontosságára egyedül a sportolás vagy a drogfogyasztás lehet hatással, a rendszer azonban a pulzus reguláris változásait tolerálja – mondta Karl Martin, a Bionym vezetője a New Scientist című folyóiratnak. MTI

 


loading...