Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Szálkásító étrend az alapoktól

2015.09.29

A fogyni, formálódni vágyók gyakran érdeklődnek az iránt, hogy milyen az ideális szálkásító étrend. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy néhány hetes kúrától várják az eredményeket, vagy éppen ellenkezőleg, miközben odafigyelnek a mozgásra, az étkezés terén semmilyen változtatást nem hajtanak végre. Pedig az ideális megoldás nem más lenne, mint a rendszeres edzések mellé egy olyan étrend kialakítása, mely segíti a zsírok felszabadítását, elégetését, de ugyanakkor biztosítja a szervezet számára szükséges energiát és mikrotápanyagokat is.

 

szalkasito-etrend.jpg

 

Szabadítsuk fel a zsírraktárakat!


A szálkásító étrend tulajdonképpen diétát takar, de nem a maga fogyókúra jellegével, hiszen ez utóbbi alapból kudarcra ítélt. Miként az elnevezésben is rejlik, egy kúraszerűen alkalmazott étrendtől várják követői az eredményeket, amelyek ugyan észlelhetőek is, és ideig-óráig tarthatóak is, de hosszú távon csak az életmódváltás, és az étrend teljes átalakítása működik. A zsírégető tabletták és a fehérjekészítmények sem érnek semmit, ha mellettük nem figyelünk oda a napi össz kalória bevitelre és az elfogyasztott makrotápanyagok arányára.

A lényeg egészen egyszerű, ugyanis kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit a szervezet elhasznál. Ugyanakkor a szálkásító étrend kapcsán figyelmet érdemel, hogy testünk előszeretettel égeti akár az izmokat is az energiához jutás érdekében, de nem szívesen nyúl a nehezen felszabadítható zsírraktárakhoz. A shop.builder.hu szálkásító étrend kapcsán tehát azt javasolja, hogy bírjuk rá a szervezetet a zsírégetésre. Ennek kiváló módja az anyagcsere felgyorsítása, a rendszeres testmozgás, és persze a megfelelő alapanyagok használata a konyhában.

A titok egészen egyszerű, vagyis meg kell teremtenünk a kalóriadeficitet, de ugyanakkor növelni a fehérjebevitelt, hiszen ez nélkülözhetetlen az izmok optimális fejlődéséhez, regenerálódásához. A szénhidrátokkal viszont úgy bánjunk óvatosan, hogy közben ne vonjuk meg azokat a szervezettől, tehát az alapanyagok ésszerű, tudatos megválasztására kell nagyon ügyelni.

 

Mennyiségek és arányok


A szervezet számára a zsírok, a szénhidrátok és a fehérjék egyaránt fontosak. Ezek fogyasztásakor azonban a mennyiségekre és az arányokra fokozottan ügyelni kell a szálkásító étrend során. Ha ezt nem tartjuk be, akkor hiába az edzés, a zsírégetők és egyéb csodakapszulák, a szálkás, vonzó test csak álom marad.

A fehérjefogyasztáskor testsúly kilogrammonként 2 g javasolt. Ha szigorúan veszed az edzéseket és a diétát, akkor maximum 3 gramm ajánlott, de ez tényleg csak minimális szénhidrátbevitel esetén. A legjobb forrásnak az állati fehérjék bizonyulnak, így a sovány húsok, a halak, a tojás, de sovány tejtermékekkel is kiegészíthetjük a repertoárt.

A kritikus pont minden szálkásító étrend kapcsán a szénhidrát. Ennek mennyisége szintén 2 g testsúly kilogrammonként. Abban az esetben, ha kisebb feleslegtől kellene megszabadulni, és alapvetően szálkás testalkattal rendelkezünk, akkor engedékenyebbek lehetünk, és maradhatunk a 3 grammnál a súly függvényében. A sokat emlegetett fehér lisztet, valamint az ebből készült tésztákat, péksüteményeket biztosan száműzni kell a konyhából, de a cukor is tiltólistán van. A gyümölcsök a bennük levő fruktóz miatt kerülendőek, de a teljes kiőrlésű gabonafélék és a barna rizs remek választásnak bizonyulnak.

A zsír fogyasztására az esetek többségében nem kell különösebben figyelni, hiszen az elfogyasztott fehérjeforrások általában hozzájuttatják a szervezetet a szükséges mennyiséghez. A szálkásító étrend során érdemes azonban olyan étrend-kiegészítőket szedni, melyek például esszenciális zsírokat tartalmaznak. Remek forrás egyébként még a tengeri halakból, és olajos magvakból készült olajok, ezeket felhasználhatjuk a sütés-főzés során is.

 


loading...