Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Rendészeti tanulókat küldtek a határ menti megyékbe

2017.09.11

Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint több rendészeti szakgimnáziumból előzetes értesítés alapján rendeltek át tanulókat szakmai gyakorlatra három határ menti megyébe.
A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium érintett tanulóinak átrendelése nem soron kívül történt, a tanulók az új tanítási évvel kapcsolatos információkról előzetesen értesültek - tájékoztatott Papp Károly a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárának írt válaszlevelében, amelyet hétfőn tettek közzé a rendőrség honlapján.

 

hatarvadasz.jpg

(Fotó: Facebook)


Tudatta: a szakmai gyakorlat idején az állománynak térítésmentesen biztosított a szállás, és a tanulók napidíjat kapnak.
Vadai Ágnes DK-alelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Független Rendőr Szakszervezet információira hivatkozva azt mondta, hogy a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban tanuló teljes próbaidős állományt a határhoz vezényelték, méghozzá előzetes egyeztetés nélkül.

 

A diákok a hírek szerint nem kaptak sem enni, sem inni, sőt napidíjat sem, hogy legalább maguknak tudjanak ennivalót venni - tette hozzá.


Az országos rendőrkapitány, a police.hu oldalon közzétett levelében az olvasható: a moduláris rendőri alapképzés részeként a másodéves tanulók meghatározott óraszámban szakmai gyakorlaton vesznek részt. Jelenleg a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium tanulói közül 249 tölti szakmai gyakorlatát. Ezen túlmenően az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumból 126, a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumból 90, a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumból 78 tanulót rendeltek területi szakmai gyakorlatra.


A tanulók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság területén végzik szakmai gyakorlatukat közrendvédelmi és határrendészeti szolgálati feladatok végrehajtásával. Az átrendelésére vonatkozó állományparancs az érintett állomány ügyfélkapujára az augusztus 21-ei héten megérkezett - írta Papp Károly.

 


loading...