Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Mumifikálódott patkánytetem mellett készültek a növényi lisztek

2015.03.11

Száz tonna ismeretlen eredetű, jelöletlen, szennyezett terméket, főként növényi liszteket foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy tolnai üzemben.

 

patkanytetem-nebih-ellenorzes.jpg

 

A hivatal szerdai tájékoztatása szerint munkatársai március elején egy diópótló terméket, növényi préselvényeket és liszteket előállító üzemben tartottak ellenőrzést, ahol súlyos technológiai, higiéniai és nyomonkövetési hiányosságokat állapítottak meg.
A Nébih közleményében úgy fogalmaz: koszos, takarítatlan, repedezett falú és padozatú egységben megdöbbentő körülmények között készültek a lisztek és egyéb termékek, mint például a sárgabarack magliszt, lenmagliszt, mákliszt, szőlőmag liszt, búzacsíra, kókuszreszelék. A termékeket szennyezett, takarítatlan gépeken készítették és koszos edényekbe töltötték.

 

nebih-lisztgyarto-uzem.jpg


Az élelmiszer előállítására használt helyiségben az emberre is veszélyes, széttaposott rágcsálóméreg, valamint mumifikálódott patkánytetem fogadta az ellenőröket.
Az előírt dokumentációkat egyáltalán nem vezették, továbbá a gyártást sem dokumentálták. Sem az alapanyagok, sem a késztermékek nem voltak nyomonkövethetők.
Az eljárás során az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a hatóság szakemberei, valamint elrendelték 100 tonna termék forgalmi korlátozását. A teljes tétel értéke a száz millió forintot is elérheti - áll a közleményben. MTI (Fotók: NÉBIH)

 


loading...