Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Milyen karácsonyi képeslapot válasszunk céges üdvözlésre?

2016.11.10

A karácsonyi képeslap küldése egy egészen meghitt és sajátos üdvözlési, illetve köszöntési módja annak, hogy szeretteinknek kellemes ünnepeket és más egyéb jót kívánjunk. Az efféle üdvözlőlapokat azonban messze nem csak a család, illetve a rokonság körében alkalmazhatjuk, sőt mi több, manapság inkább ezen a téren a legritkább, hiszen a családtagok rendszerint találkoznak egymással, személyesen köszöntik fel a másikat, kicsit nagyobb ajándékokat vásárolnak, és a legtöbb esetben – leszámítva persze a távoli, illetve ténylegesen távol élő rokonokat – nincs szükség képeslapokra.

 

karacsonyi-kepeslap-1.jpg

 

Nem úgy például céges viszonylatban, hiszen ilyen körülmények között a karácsonyi képeslapok önmagukban személyesíthetik meg az ünnepi köszöntést, valamint az ajándékot egyaránt, ezáltal nincs is szükség másra, például valami egyéb ajándékra, vagy szóbeli felköszöntésre.

 

Ügyeljünk a kollégák igényeire a karácsonyi képeslapok kiválasztásakor

 

Nyilvánvaló, hogy céges viszonylatban sokkal kevésbé kell meghittebb dolgokra gondolni a karácsonyi képeslapok esetében, mintha azt családunk valamelyik tagjának küldenénk, azonban ez messze nem jelenti azt, hogy félvállról kell vennünk a választást.

 

Ezt pedig a fentiekben elhangzottakkal lehet nyomatékosítani, miszerint a karácsonyi képeslapok egyszerre jelentik az ajándékot és a köszöntést is a kollégák számára, éppen emiatt rendkívül lényeges, hogy azért ne egy snassz, mondhatni hétköznapi és unalmas képeslapot vásároljunk a számukra. Merthogy milyen karácsonyi képeslapokat vásárolhatunk a kollégáknak céges viszonylatban?

 

Legyen sajátos mintája!

 

Ma már rengeteg olyan karácsonyi képeslap elérhető, ami egyedi mintázattal rendelkezik, vagyis példának okáért egy komplett karácsonyfát, netán egy koszorút formáz, ezáltal egy kicsit több annál, mint egy snassz lap, amire jobb ránézni és jobb kézbe is venni. Rendszerint nagyon hatásosak a vicces feliratokkal vagy rajzfilmfigurákkal ellátott képeslapok, a lényeg ilyen esetben, hogy valamennyire ismerjük a kollégát, akinek adni szeretnénk. Ha bírja a humort, ne kíméljük, válasszunk bátran merészebb darabokat, amelyek bár kötődnek a karácsonyhoz, annyira vagányak, hogy az akár egész évben is szem előtt lehet majd neki, ergo tényleg egy igazi ajándék lesz.

 

karacsonyi-kepeslap-2.jpg

 

Legyen kihajtható vagy zenéljen!

 

Valóban igazán sajátos élményt és ajándékot tudunk biztosítani a kollégáknak abban az esetben, ha úgy választunk karácsonyi képeslapot, hogy az ne csak egy papír és grafika legyen, hanem valami több annál. Vannak például olyan lapok, amelyeket kinyitva egy térbeli alakzat rajzolódik ki előttünk – például előugrik belőle egy karácsonyfa –, ami már is több a hagyományosnál, de választhatunk zenélős képeslapokat is, amelyeket ilyenkor ne kell kiküldenünk, így célba juttatásuk nagyon egyszerű lesz.

 

Legyen személyes üzenet!

 

Mivel a kollégák kapcsán az ajándék és a köszöntés gyakran egy képes lap, írjunk mindenkinek saját szöveget, idézetet vagy ragasszunk rá egy fotót annak érdekében, hogy mosolyt csaljunk a másik arcára, hogy a munkatársak érezzék, valóban nem csak úgy kapták azt a lapot, hanem az bizony szívből érkezett. Persze azért ne írjunk mindenkinek vagány vagy humoros üdvözlést, a főnöknek például azért bőven elegendő lesz a szokásos kellemes ünnepkívánás szövege, habár amennyiben kifejezetten jóban vagyunk vele, akkor azért persze megkockáztathatunk egy kicsit merészebb üzenetet is. A lényeg itt is, hogy célravezető legyen és illeszkedjen az adott illetőhöz!

 

 


loading...