Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Meghalt szüleimről szeretnék hallani!

halal-angyala.jpeg

Részlet egy elhunyt katolikus plébános állítólagos jelenéseiből.

Kérdező: Meghalt szüleimről szeretnék hallani!

 

HANG: Mindannyian utasok vagytok a Földbolygón, s nem egyszerre van erről a leszállás mindenkinek, hanem külön-külön. Tudom, hogy amíg együtt utaztok, addig gyakran nem a végállomásra irányul figyelmetek, hanem útitársaitokra. Azt is tudom, hogy ez a szeretet megnyilvánulása. De a döntő mégis az, hogy mennyire látsz a szíveddel, vagyis mennyire vagy hitből élő ember!

Komoly gondot jelent számomra az, hogy megfelelő helyre tegyem Magamat életetekben. Mindaddig, amíg ez nem sikerül, nem tudom a halál angyalát olyan jó barátnak bemutatni, aki semmiféle szeretetszálat szét nem tép, csupán lehetővé teszi annak is, akit elvitt, azoknak is, akik itt maradtak, hogy a mulandóság helyett az örök értékekre irányuljon tekintetetek. Mert a halál jó barát!

 A szeretet szálai az Én Szent Lelkem! Ezért nemcsak nem tépheti el semmi, de egyenesen nagyobb teret ad a halál pillanata arra a megholtnak, hogy a tiszta szeretet szándékával szeresse tovább az itt maradottakat.

 Szüleid tehát nem eltávoztak, hanem átváltoztak! Ez azt jelenti, hogy jobban tudnak segíteni neked abban, ami a lényeg, mint akkor tették, amíg a földön voltak. Ezért volna nagyon fontos, hogy jól tudj látni a szíveddel, vagyis hitből élő ember légy! De nemcsak ezért! Azért is fontos volna mélyíteni hitedet, mert szüleid is, mint általában minden földi halandó, hoztak magukkal olyan problémákat, megkötözöttségeket, amelyek megoldásában imáid által képes vagy segíteni rajtuk!

 Szeretettel kérlek, hidd el, hogy az az ország, ahová ők előtted elmentek, téged is vár! Kapcsolatotok nem szűnt meg! Szeretetük nagy segítség őrangyalodnak, aki mindig érdekedben serénykedik! 16 / 1488

(Forrás: Dombi Ferenc elhunyt katolikus plébános jelenései)

 


loading...