Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megbízható mintaszállítás

2017.09.27

A lombikprogram (IVF) közben mélyfagyasztott minták szállítása sok családnak gondot okoz, a mintákat a fogadó intézménybe kell átszállítani intézményváltás esetén, így ez nem megkerülhető folyamat. Emberi tényező, vagy egyéb kialakult élethelyzet miatt a családok dönthetnek úgy, hogy nem ott folytatják a lombikprogramot, ahol elkezdték, hanem egy másik intézményt választanak.

 

tamtraco1.jpg

 

A minták a hőmérsékletváltozásra nagyon érzékenyek, így mindenképp szükséges  a megfelelő protokoll betartása , ami által biztonságban szállíthatóak az intézmények között a minták anélkül, hogy aggódni kelljen azok sérülésétől, károsodásuktól.
A minták szállítása kizárólag az erre alkalmas speciális szállítóedényben történik, mélyfagyasztott állapotban tárolva. Alkalmasnak kell lennie a szállítóedénynek arra, hogy a mintát a kívánt hőmérsékleten tartsa, így abban nem ingadozhat a hőmérséklet. Megfelelő eljárással – fertőtlenítéssel, hűtéssel – az edényt fel kell készíteni a szállításra.

 

Csak olyan nyílt rendszerű, nyomásmentes szállítóedény használható, amely a hatályos jogi szabályozásnak megfelel a közúti közlekedést tekintve. Ezáltal nem lehet benne folyékony halmazállapotú nitrogén. Ezért az úgynevezett dry shipper technológiával látták el a gyártók az edényeket, amelyeknél a tartály belsejében hidrofób abszorbens anyagot helyeztek el. A minták kriogén hőmérsékleten szállíthatóak, abszerbens folyékony nitrogénnel történik a telítésük, így a tartály esetleges felborulása esetén nem kell a folyékony nitrogén kiömlésétől tartani.

 


Akiknek megfelelő tapasztalata és apparátusa van a biztonságos mintaszállításra, a meddőségi intézetek biológusai tudnak ajánlani megfelelő szállító céget. A szállítással kapcsolatos ügyintézést az ügyfele helyett elvégez a szállító, így a megszervezéssel kapcsolatos stresszt és terhet átvállalja a pároktól. Így a szállítási időpont meghatározását, a kiadó és befogadó intézményekkel történő egyeztetést, adminisztrációt is elvégzik Ön helyett!

 

Az ország minden meddőségi központjával kapcsolatban áll a TamTraCo , ezáltal átfogó tapasztalattal rendelkezik az intézményekről, jó tárgyalópozíciójának eredményeként a rájuk bízott minták átszállításának megszervezése egy hét alatt történik.

 


loading...