Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.08.14

Még mindig kevés vállalkozónak van honlapja

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, mégis tény és való, hogy még 2018-ban is rengeteg olyan kisvállalkozás van, amely nem rendelkezik honlappal. Sokan közülük úgy gondolják, hogy felesleges, hiszen a legnagyobb közösségi oldalon is ugyanúgy elérhetik a célközönségüket, ami bizonyos szempontból igaz is – de pont az ingyenesség miatt (ami a vállalkozásoknak nyilván előnyként szerepel) gondolja azt a potenciális vásárló illetve ügyfél, hogy nem elég hiteles egy-egy cég, hiszen „még weblapjuk sincs”. Magyarán valahogy benne van az emberek fejében, hogy ilyen mindenkinek lehet, nem kell nagy hozzáértés – ennek ellenére, ha egyáltalán nem lenne, szintén ellenérzést váltana ki az érdeklődőből.

 

ceges-weboldalak.jpeg

 

Saját arculat

 

Ám egy weboldalt fenntartani nem számít egetverő költségnek, ha az ezáltal befolyó hasznot számításba vesszük. Napjainkban pedig különösen igaz az, hogy a felhasználók számottevő többsége keresi fel azonnal inkább a weboldalt, hiszen általában ott található meg minden információ rendezett formában arról a cégről, melynek termékeit vagy szolgáltatásait kívánja megvásárolni. További előny egy honlapnál, hogy az adott cég teljes mértékben saját arculatára szabhatja azt, nem kell olyan szűk keretek közé szorítania a megjelenést, mint amelyet a legnagyobb közösségi oldal enged meg.

 

10-ből 8 embernek van okostelefonja

 

Szintén igen fontos szempont, hogy ha már weboldalt készít egy kisvállalkozás, nem elég, ha csak letisztult és áttekinthető: elengedhetetlen, hogy a készítő egy adott honlapot optimalizáljon minden eszközre, számba véve a változó nagyságú monitorokat, tableteket és okostelefonokat egyaránt. Magyarországon ugyanis 10-ből 8 embernek van már okostelefonja, amit naponta legalább százszor vesz a kezébe, és ha akarnánk, sem tudnánk letagadni, hogy ma már előbb nézünk utána valaminek a neten, mintsem nekiállnánk nagyokat gondolkodni róla – így, ha megfelelően történik meg a keresőoptimalizálás is, akkor az előre meghatározott kulcsszavakra jó találatot érhet el az adott weboldal a keresőben is. Ami pedig, ha esztétikus és webergonomikus, előbb utóbb garantáltan vásárlásokat fog eredményezni.

 

Több mint egy weboldal

 

Egy weboldalt fenntartani, illetve folyamatosan friss tartalommal feltölteni is munka, mégis nélkülözhetetlen: heti pár blogbejegyzéssel – nyilván szem előtt tartva céljainkat – folyamatosan visszatérő olvasótábort is kiépíthetünk, az azonban elengedhetetlen, hogy termékünkhöz/szolgáltatásunkhoz szorosan kapcsolódó témákat vitassunk meg ilyen formában is. A cél pedig ez esetben is az, hogy minél olvasmányosabb legyen a szöveges tartalom, képekkel, videókkal gazdagítva: hogy legyen miért visszajönni az adott honlapra, és persze legyen ok megosztani az érdekes tartalmat a közösségi médiaplatformokon is – semmi sem számít jobb reklámnak, mint az ismerősök által megosztott tartalom, nemde?

Mindezek ellenére célszerű szem előtt tartani más reklámplatformokat is. A közösségi médiában ugyanis hatalmas erő rejlik, és ha ezeket megfelelően mozgósítjuk, és még megfejeljük egy szuper weboldallal is, nagyon sokat tehetünk cégünk fejlődését illetően.

 



loading...