Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.06.30

Ma már az internet is segíti a gyereknevelést

A gyereknevelés nem is olyan egyszerű, mint azt a legtöbb reklámban láthatjuk. Bár a születendő gyermekünk a világ legboldogabb emberévé tesz bennünket, azáltal, hogy apává és anyává formál, mégis számtalan kérdést vet fel minden egyes életszakasza. A szülők segítségére a ingyenes gyerekorvosi ellátás és a védőnői tanácsadás mellett, ma már a szakmai könyvek és az internet is  rendelkezésre áll. A legfontosabb, hogy a széles körben megjelenő információk közül ki tudjuk szűrni azokat, amelyek esetleg félrevezetnek vagy többet ártanak mint használnak, mert sajnos ilyenből is van bőven.

gyerekneveles.jpg

Az internet rendkívül hasznos felület, ahol ma már szinte minden információt megtalálunk. Az online világ jelentős része foglalkozik a terhességgel, a babavárással és a gyerekneveléssel, így szinte biztos, hogy az összes felmerülő problémára és kérdésre választ fogunk kapni. Csak az nem mindegy, hogy milyen tanáccsal fogunk egy-egy döntést meghozni, amely az egészséges gyereknevelésben szerepet játszik. Előfordulnak ugyanis olyan szélsőséges esetek, amikor az írók gyógyszer ellenesek, esetleg egyenesen vegán életmódot javasolnak, még mások a hosszú időn át tartó szoptatás hívei, vagy pedig mindenkire a gyermekhordozó kendő csodálatos életérzését próbálják ráerőltetni.

Hasznos, haszontalan és káros gyereknevelési tanácsok a Facebookon

Mivel a Facebookon szinte mindenféle ember megfordul, elengedhetetlen, hogy ha tanácsot kérünk a számtalan anyukás és gyerekneveléses csoportban, akkor olyan is válaszolni fog, aki tanácsával többet árt, mint használ. Egy gondos szülő, ezért nem fogja fontosabb kérdésekben a Facebook csoportokban idejüket múlató nyugdíjasok és alap műveltségi szinttel sem rendelkező posztolók tanácsára bízni gyermeke fejlődését vagy egészségi állapotát. Naponta találkozni ugyanis különböző sérülésekről vagy betegségekről érdeklődő bejegyzésekkel. Ne húzzuk a sérülések fotózásával, közzétételével és annak reakcióinak várásával az időt! Keressük fel orvosunkat, védőnőnket és ne a természetes gyógymódokkal, cseppekkel, napfénnyel és imádsággal akarjuk minden bajtól megóvni csemeténket.
Szerencsére azért nem mindenki ad rossz tanácsot a Facebookon sem, hiszen ott is vannak olyan csoportok ahol elismert szakemberek, doktornők, védőnők is segítik a különböző, személyes találkozást nem igénylő tanácsadást. Ráadásul nem csak a Facebook az egyedüli hely, ahonnan információt gyűjthetünk a gyerekneveléssel kapcsolatban. Rengeteg blog, szaklap és online magazin kínál választ az olyan fontos kérdésekben, mint például a fájós has, a fogzás, a dackorszak,
a cumiról való leszoktatás vagy éppen a szobatisztaság.

Egyre népszerűbbek az anyukás vlogok és az apukás blogok

A kezdő anyukák és apukák szívesen követnek olyan online Youtube-, Instagram vagy Facebook sztárokat, akik saját tapasztalataikat osztják meg a gyerekneveléssel kapcsolatban. Az online, saját tapasztalatokra épülő tanácsok előnye, hogy sokszor élő videoközvetítésben is választ kaphatunk bennünket érdeklő témakörökben. Persze azért jobb ha elfogadjuk, hogy minden gyerek más és más, ezért lehet, hogy ami egyik anyukának és apukának bevált, az nekünk éppen nem fog – és ez persze fordítva is igaz.

Azonban ha szeretnénk mások beszámolóit, és élményeit is megnézni vagy olvasni, érdemes szétnézni, hiszen több gyereknevelésről szóló apukás blog és anyukás vlog is található magyar nyelven az interneten. Ezek a fiatal apukák és anyukák pedig általában humoros módon tálalják saját élethelyzetüket és gyakorlati tanácsokkal segítenek azoknak a szülőknek, akik hasonló cipőben járnak.

 



loading...