Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Létezhet a Naprendszerben kilencedik bolygó

2016.02.24

A Cassini űrszonda adatait tanulmányozva francia csillagászok is úgy vélik, hogy létezhet egy kilencedik bolygó a Naprendszerben.
A párizsi obszervatórium szakemberei a Szaturnusz körül keringő űrszonda adatainak elemzése alapján szűkítették az esetleg létező kilencedik bolygó helyének kutatási területét, és közölték, hogy két lehetséges létezési területet kizárnak.

 

naprendszer-kilencedik-bolygo.jpg


Kutatásunk megerősíti azt, hogy létezhet egy kilencedik bolygó a Naprendszer nagyon távoli térségében, "de nem akárhol" - idézte Jacques Laskart, az Astronomy and Astrophysics tudományos folyóiratban közzétett tanulmány társszerzőjét a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói az Astronomical Journal című folyóiratban a minap megjelent tanulmányukban írtak arról, hogy a Naprendszerben létezhet egy kilencedik bolygó, amely tízszer nagyobb a Földnél és a Neptunuszon túl kering. Számítógépes szimulációk szerint a titokzatos bolygó mintegy húszszor távolabb keringhet a Naptól, mint a Föld. A gázóriást eddig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.
A párizsi obszervatórium munkatársai is számítógépes szimulációkkal becsülték meg azt, milyen hatással lehet az amerikai szakemberek által feltételezett pályán keringő kilencedik bolygó a többi bolygó mozgására elhaladva közelükben, és összevetették azzal, hogy az ismert bolygók hogyan viselkednek valójában.
A feltételezett kilencedik bolygó az amerikaiak szerint egy tojásdad alakú, hosszan elnyúló pályán kering a Nap körül. Amikor a legtávolabb van a Naptól, akkor túlságosan távol van, hogy bármilyen észlelhető hatással legyen a többi bolygóra, ez a teljes pályája felére korlátozza a kutatási területét. Laskar és kutatócsoportja ily módon kizárt két térséget, amelyek a modellezések szerint nem felelnek meg a lehetséges területeknek.
A csoport úgy véli, hogy tovább lehetne szűkíteni a kutatási területeket, ha a Cassini űrszonda küldetését, amely jövő lejárna, meghosszabbítanák 2020-ig.
A szakemberek úgy vélik, még többévnyi kutatás szükséges a kilencedik bolygó létezésének bizonyítására, és egy nagyon nagy teleszkópra, hogy egy ilyen távolságban lévő bolygót észleljenek. A Földnél tízszer nagyobbnak vélt titokzatos planéta, amelynek gyűrűi és holdjai is lehetnek, a becslések szerint 20-100 milliárd mérföldre van bolygónktól.
A Naprendszerben legutóbb felfedezett valódi bolygó a Neptunusz volt. Az Uránusz mozgásából levezetett perturbációk alapján Johann Galle, a berlini obszervatórium csillagásza fedezte fel 1846-ban.
A Cassini az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által 17 ország, köztük Magyarország részvételével szervezett űrprogram szondája. 1997-ben indult el Cape Canaveralról, hogy a Szaturnusz környezetét, gyűrűit vizsgálja. A nagyméretű űrszonda a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában. MTI

(Fotó: Wikipédia)

 


loading...