Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hiány van a takarítókból

2017.03.11

Nagy a munkaerőhiány a takarítók körében, főként Budapesten és a Dunántúlon nehéz utánpótlást találni, egy főállású takarító legalacsonyabb bére 110 ezer forint, de ha többet vállal, havi 180-200 ezer forintos jövedelemmel is számolhat - derült ki a Rendi, takarításközvetítésre szakosodott online platform felméréséből.


A takarításközvetítés a megosztás alapú gazdaság (sharing economy) elvén alapszik. A startup már több mint 100 vállalkozóval dolgozik együtt, és havi megrendeléseinek száma meghaladja az 1000-et. A megrendelések alapján másfélszer ennyi takarítónak is tudnának munkát adni, ha nem lenne munkaerőhiány.

 

takaritas.jpg


A kutatás szerint a dolgozók fele másodállásban végzi el másnál a házimunkát, 80 százalékuk 80-100 ezer forintot keres kiegészítésként. A több munkahelyen dolgozó aktív korúak mellett egyre nagyobb a gyermekükkel otthon levő fiatal anyukák és a nyugdíjukat pótló 60 év felettiek aránya is a takarítók között - ismertette az adatokat Udvardy Szabolcs, a Rendi marketingigazgatója.


A cég közlése szerint a közvetített dolgozók munkájából származó bevétel 80 százaléka a takarítót, bejárónőt illeti meg. A portál statisztikái szerint az átlagos napai munkadíj 10-12 ezer forint, amelyből 8-10 ezer forint marad a takarítónál. Mindenki maga dönti el, mennyit dolgozik, a központi adatbázisból a takarítók választhatnak, hogy hová szeretnének menni. A választást általában a lakás mérete, az extrák és a földrajzi elhelyezkedés határozzák meg - közölték. A Rendi statisztikái szerint a fővárosban és a közvetlen közelében élő takarítók maximum 5-10 kilométert utaznak egy-egy munkáért, vidéken azonban 20 kilométert is.


A startup alapmodellje szerint a cégen keresztül csak egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők jelentkezhetnek munkára, akik a kata szerint adóznak, így a főállásúak havi fix 50 ezer forintot, míg a másodállásban dolgozók 25 ezer forintot fizetnek az államnak. A számlaképesség mellett az oldalon lévő kötelező online bankkártyás fizetés a garancia, hogy nem a zsebbe kerül a takarítói bér. MTI

 


loading...