Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.11.04

Hétfőtől lehet pályázni háztartási nagygépek cseréjére

Újraindul az Otthon melege program novemberben, hétfőtől lehet pályázni hűtőgépek, fagyasztó készülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére.
A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani.

hutocsere-program.jpg

Először az észak-alföldi régióból, majd a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli, a közép-dunántúli, végül a közép-magyarországi régióból adhatók be a jelentkezések, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül.
A program során korszerű, energiatakarékos háztartási nagygépeket lehet beszerezni, az új kiírással a kormány összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez.
A támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de legfeljebb 25 ezer forint az A+ kategóriájú, 40 ezer forint az A++ kategóriájú, illetve 45 ezer forint az A+++ kategóriájú készülékek esetében.
A kiírásra magyar adóazonosító jellel és magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú természetes személyek nyújthatnak be pályázatot.
Személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás.
A pályázati kiírás és az útmutató a
www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon érhető el. MTI

 



loading...