Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Házméretű aszteroida halad el a Föld mellett októberben

2017.08.11

Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül - közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.
Ez a Föld-Hold távolságnak egynyolcada, és az aszteroida éppen elkerüli a Föld körül mintegy 36 ezer kilométeres távolságban keringő úgynevezett geostacionárius műholdakat.

 

aszteroida.jpg

 

"Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani" - közölte Detlef Koschny, az ESA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.
A TC4 nevű, mintegy 15-30 méteres aszteroida 2012 októberében is elsuhant a Föld mellett, akkor viszont kétszer ekkora távolságban.
A kutatók számítottak rá, hogy az aszteroida visszatér, azt azonban nem tudták, mennyire kerül közel.
A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (VLT) segítségével viszont sikerült követni az aszteroidát és meghatározni a távolságát.
"Őrületesen közel van" - mondta Rolf Densing, a németországi Darmstadtban lévő európai űrkutatási operációs központ vezetője.
Hozzátette: a Földtől legtávolabbi műholdak 36 ezer kilométerre vannak, úgyhogy ezeket épphogy elkerüli az aszteroida.
Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kell aggódni emiatt, mivel a számítások megbízhatóak. MTI

 


loading...