Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Fogyasztói panaszok miatt kivezetik a kék számokat

2016.01.28

A kék számok hívásdíjával kapcsolatos sokasodó fogyasztói panaszok miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elrendelte a kékszám-szolgáltatás megszüntetését - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

 

telefon.jpg

 

A tájékoztatás szerint a hatályos szabályozás ellenére a szolgáltató sokszor a hívó előfizetőkre hárította a hívó és a hívott előfizető között osztott díjas hívás teljes díját, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.
A január közepén életbe lépett rendelet értelmében a hatóság a kék számokat fokozatosan vezeti ki, azok 2016. június 30-ától jövő év végéig díjmentes szolgáltatás számként, azaz zöld számként továbbra is használhatóak maradnak. Az átmeneti időszak után a számokra kiadott engedélyeket a hatóság 2017. december 31-ével végleg visszavonja - írják.
A rendelet tartalmazza továbbá, hogy a mobilszámok felosztását és az azonosítógazdálkodás szabályait az új mobilfrekvencia-tenderek eredményei alapján felül kellett vizsgálni és módosítani, így például nem oszthatók ki 60-as számok.
A technológiai fejlődés és az új alkalmazások megjelenése miatt módosulnak a helytől független elektronikus telefonszolgáltatás számok és a földrajzi számok használati feltételei is. A hatóság például visszavonhatja a hordozható számok használati engedélyét attól a szolgáltatótól, amelyik a számhordozás lebonyolításért felelős rendszerben nem teszi lehetővé a számhordozást az előfizetőknek - áll az NMHH tájékoztatásában. MTI

 


loading...