Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Duguláselhárítás bevált házi módszerekkel

2015.04.16

A dugulás szó hallatán sokan összehúzzák a szemöldöküket, mert nem éppen kellemes emlékek jutnak az eszükbe. Valamiért az ember, amikor azt látja, hogy nem folyik le a víz, kicsit bepánikol, pedig a megoldás sokszor egyszerűbb, mint azt gondolná.

Sok mindentől eldugulhat a lefolyó. Oda nem való tárgyaktól, ételmaradéktól, hajszáltól, állatszőrtől, zsírtól, olajtól és ezeknek a keverékétől. A dugulás általában nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, hanem hetek, akár hónapok során. A végén a már említett szerves és szervetlen anyagok egy olyan masszív masszává állnak össze, amely eltömíti a csövet, és mi csak annyit veszünk észre, hogy a víz nem megy le rajta, vagy rosszabb esetben szagok szöknek fel belőle.

 

dugulas-elharitas.jpg

 

Kisebb dugulások esetén bátran próbálkozzunk a házi praktikákkal

 

Aranyszabály, hogy először sosem az agresszív bolti szereket vetjük be. A legtöbb esetben már a szódabikarbóna megoldást jelenthet a dugulásra. Ilyenkor fogjunk 5 evőkanálnyit belőle, szórjuk az eldugult lefolyóba, majd öntsünk rá 2 liternyi forró vizet. Ezután néhány perc múlva hideg vízzel öblítsük át az egész rendszert, és szerencsés esetben meg is oldottuk a problémát. Ennél egy sokkal erősebb koktél, ha a szódabikarbóna után egy pohárnyi ecetet is leküldünk.

A bórax is kiváló megoldás lehet. Fogjunk egy tölcsért, töltsünk bele fél pohárnyi bóraxot, majd két pohár forrásban lévő vízzel juttassuk el a duguláshoz, és 15 percig hagyjuk hatni. Végül szintén forró vízzel öblítsük át az adott lefolyót. A bórax a WCduguláselhárításánál is tökéletes megoldás.

Ugyancsak olcsó lehetőség a trisó, amely nem csak a mosógépek élettartamát képes meghosszabbítani, hanem a makacsabb dugulásokat is feloldja. Amennyiben nagyobb a baj, egy egész flakonnyit öntsünk a lefolyóba, és hagyjuk hatni egész éjszakán át, majd reggel egy fazéknyi vízzel tisztítsuk meg a rendszert végleg.

 

Nagyon makacs dugulások ellen már a bolti szerekre lehet szükségünk

 

Vannak olyan helyzetek, amikor nem kerülhetjük meg a bolti szerek alkalmazását, de ilyenkor sem kell megvásárolni a legdrágább termékeket. A Septifos géljéből két kupaknyi például a legmakacsabb lerakódásokat, kellemetlen szagokat is eltünteti. Ugyancsak hatásos lehet a Mirax lefolyótisztító gélje, amelyből két deciliter az összes ételmaradékot, szappanlerakódást, hajat eltakarítja a rendszerből.

A lúg egy igen maró vegyület, és pontosan ezt a tulajdonságát használja a Maxibrill miközben a lefolyónkat megtisztítja a dugulástól, ráadásul a zsír, és olaj okozta szennyeződésekkel is könnyedén elbánik. Ez már egy igen erős vegyszer, ezért körültekintően alkalmazzuk!

Amikor már valóban a legerősebb fegyverek egyikéhez kell nyúlnunk, akkor jöhet szóba a színtelen, szagtalan Peroxid (DE), amely elképesztő hatását lúgtartalmának köszönheti.
Első körben mindig az otthoni praktikákkal próbálkozzunk, majd ha azok hatástalanok, akkor érdemes a bolti szerekkel is próbálkozni.

 



loading...