Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Drágul a lottó

2016.10.29

Drágulnak az ötös- és a hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó játékai, a fogadóknak november 6-tól 250 forintot kell egy játékért fizetniük - olvasható az InfoRádió internetes oldalán.
A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint a legfontosabb változás az, hogy az eddigi 225-ről 250 forintra emelkedik  ezeknek a játékoknak az alapdíja. A portál szerint azok, akik öthetes szelvényeket vásárolnak, már tapasztalhatták az áremelést, hiszen ezek a többszöri sorsoláson érvényes termékek már korábban, október 9-től drágultak.
A Szerencsejáték Zrt. az árnövekedést azzal indokolta, hogy 2010-ben, azaz 6 éve volt utoljára áremelés.

 

lottonyertes.jpg

 

Vannak más változások is, például megújult a Kenó, és a Totó, Góltotó totalizatőri fogadásoknál  alkalmazott tét és visszafizetési aránya is emelkedett - hívták fel a figyelmet.
A társaság hangsúlyozta: a díjakkal együtt emelkednek a játékban megnyerhető összegek is. A Joker árával együtt például jelentősen emelkedik a fix nyeremények összege, és a Puttó esetében a tétekkel együtt nő a megnyerhető összeg: az elérhető főnyeremény 12,5 millió forintra emelkedik.
A lottójátékoknál az árak emelésével a nyereményalap is dinamikusan nő, ezért a halmozódás is hasonlóan nagyobb ütemű lesz. MTI

 


loading...