Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Csak az autók 70 százalékán van téli gumi

2015.11.20

Egy novemberi - 150 autó vizsgálatán alapuló - felmérés szerint jelenleg az autók 70 százalékán van téli gumi - erről az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Autónavigátor.hu portál képviselői számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.
Katona Mátyás, a Használtautó.hu autós magazinja, az Autonavigátor.hu főszerkesztője ismertette: 2012 óta minden évben téligumitesztet végeznek, illetve "téligumi-kommandót" indítanak, amelynek célja, hogy felmérjék, az autók hány százalékán találnak téli gumit és azok milyen minőségűek. Idén már novemberben vizsgálatot végeztek, amelynek során 150 járművet vizsgáltak meg és a kocsik 70 százalékán találtak téli gumit.

 

rendorkocsi-teli-gumi.jpg

 

Hozzátette: ez az arány biztató, ugyanakkor a hétvégén havazás várható, ezért azoknak is ajánlott a csere, akik ezt még nem tették meg.
Kitért arra, tavaly 90 százalék feletti arányt mutatott a felmérésük, azt azonban decemberben végezték. Idén is folytatják az akciójukat, elsősorban bevásárlóközpontoknál fogják vizsgálni az autógumikat.
Katona Mátyás elmondta: nemcsak az fontos, hogy téli gumi legyen az autón, hanem az is, hogy az jó minőségű legyen, jeges úton ugyanis háromszorosára nőhet a féktáv egy nyári gumival. A megvizsgált 150 autó 14 százalékán rossz minőségű, gyakorlatilag használhatatlan gumikat találtak.

 

teli-nyari-gumi.jpg


Kiss Csaba, az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára arról beszélt, hogy a rendőrség először csatlakozott a civil kezdeményezéshez, és azokat az autósokat, akik járművén az évszaknak megfelelő és jó minőségű autógumit találtak, láthatósági mellénnyel ajándékozták meg.
Az alezredes felhívta a figyelmet arra: sokan nem hiszik el, hogy a téli körülmények közötti közlekedés milyen veszélyeket jelenthet. Hozzátette, hogy nemcsak a havazásra kell gondolni, hanem a hideg idő, a köd, a pára, a csúszós út is veszélyt rejt, ami indokolja a téli gumi használatát.
Hangsúlyozta: egy felelős járművezető mind a saját, mind a családja testi épségének megőrzése érdekében figyel arra, hogy biztonságosan közlekedjen. MTI

 


loading...