Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


500 milliós csalás, 3446 sértett - Garancia levelet is adtak a csalók

2015.08.03

Vádemelést javasolt a rendőrség azoknak a fővárosi csalóknak az ügyében, akik kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek, és közel 3,5 ezer sértettől különböző jogcímeken legalább félmilliárd forintot szedtek be - közölte internetes oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.

 

felmilliardos-csalas.jpg

 

A közlemény szerint öt férfi és egy nő 2012. júliusa és 2015. februárja közötti egy fővárosi, VI. kerületi irodaházban és 2013. októberétől egy VIII. kerületi irodaházban kedvezményes törlesztésű hitelt kínált jellemzően a klasszikus banki hitelezési rendszerből kiszorult embereknek, nyugdíjasoknak és kezdő vállalkozásoknak.

 

Az elkövetők végül 3446 sértettől különböző jogcímeken legalább 500 millió forintot szedtek be, ám az ígért pénzt nem utalták át a sértetteknek, bár az üzletkötők nemcsak a szerződéskötéskor szóban tettek ígéretet arra, hogy az ügyfél a szerződéskötést követő hónap közepéig biztosan meg fogja kapni a felvenni kívánt összeget, hanem erről egy írásbeli elismervényt, kifizetési garanciát is kiállítottak.

 

A rendőrség üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést az ügyben. MTI

(Fotó: police.hu)

 


loading...