Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


127 fiatal gazda verhette át a minisztériumot

2015.11.13

Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) belföldi jogsegély keretében összesen 170 oktatási intézménytől kért okirat-igazolásokat, a gyanús ügyekben pedig rendőrségi feljelentést tesz - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke pénteken az MTI-nek.

 

fiatal-gazdak-palyazati-csalas.jpg

 

Hozzátette: az MVH ügyfélbarát hivatalként kíván működni, azonban ennek része az is, hogy az uniós és a hazai jogszabályokat betartva, a becsületesen pályázó gazdákat támogatja.
Emlékeztetett: a Miniszterelnökség tavasszal a fiatal gazdák induló támogatására is írt ki pályázatot a 2007-2013 közötti, előző uniós költségvetési ciklus megmaradt vidékfejlesztési forrásainak felhasználása érdekében.
A jogcím népszerű volt, a beérkezett támogatási kérelmek száma jelentősen meghaladta a korábbi évekét: 6943 benyújtott kérelem közül az MVH 3011-et ítélt támogathatónak, mintegy 38 milliárd forintos összegben. Egy-egy igénylő legfeljebb 40 ezer eurót - mintegy 12 millió forintot - kaphat, ehhez pedig többek között igazolnia kellett a megfelelő szakképzettséget is - mondta.
Tájékoztatása szerint több problémás esetre bukkantak a munkatársai, eddig 36 szakképző intézmény által kibocsátott több, végzettséget igazoló dokumentum ügyfél által benyújtott másolata esetében merült fel a gyanú, a dokumentum eredetiségét illetően. Az esetleges bűncselekmények, visszaélések felderítése a nyomozó hatóság feladata - húzta alá, hozzátéve: a hivatal 170 intézménytől kérte belföldi jogsegély keretében, hogy az idei fiatal gazda pályázatra beadott, végzettséget igazoló okiratokon szereplő bizonyítványszámok és nevek eredetiségét igazolják. Eddig 127 esetben merült fel, hogy a pályázók hamis okiratokról készült másolatokat nyújtottak be és ezzel kívánták bizonyítani, hogy megfelelnek a támogatás feltételeit meghatározó rendeletben rögzített feltételeknek.
Kiemelte: az MVH mindegyik esetben bűncselekmény gyanújával feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál. Tudomásuk szerint az MVH által követett eljárással egyezően több érintett szakképző-, illetve felsőfokú oktatási intézmény is feljelentést tett már az MVH megkeresésének hatására. A rendőrségi nyomozás folyamatban van - jelezte.
Közlése szerint sajnos más visszaélési kísérletre is bukkantak, mintegy 400 kérelmet úgynevezett "mesterséges körülmények" megteremtésével nyújtottak be, például úgy, hogy egy címre többen is bejelentkeztek. Találtak olyan ingatlant, amit 16 személy is állandó lakcímeként vagy tartózkodási helyeként jelentett be. MTI

 


loading...