Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

10 -15 százalékkal drágulhatnak az idei évjáratú borok

2015.10.29

Több és jobb minőségű szőlő termett idén, de az emelkedő költségek és a javuló minőség miatt a szőlő felvásárlási ára is nő. Éppen ezért az idei évjáratú borok jó eséllyel 10-15 százalékkal drágulnak majd - írja csütörtöki számában a Népszabadság.

 

zarolt-olasz-bor.jpg

 

Az áremelés mértéke borvidékenként, sőt borászatonként is nagyon eltérő lehet - mondta a lapnak Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. Hozzátette, hogy mindez nem lesz "ellentételezés nélküli", mert ez az évjárat kiemelkedő, s ahogy fogalmazott: bizonyosan emlékezetes borok kerülnek majd a palackokba. Több lesz a bor is, az október elejei adatok szerint a mostani termésből a tavalyinál 20 százalékkal több bort érlelhetnek a gazdák a pincékben, a termelés meghaladja majd a hárommillió hektolitert. Ebből exportra 700 ezer hektoliter megy el, míg a hazai fogyasztás körülbelül 2,5 millió hektoliter lehet - derül ki a cikkből.
Tornai Tamás szerint a borászatok nem tehetik meg, hogy ne kövessék az alapanyagár növekedését. A jobb nevű pincészetek alighanem könnyebben tudják majd a fogyasztóikkal elfogadtatni a drágulást, a kevésbé ismerteknek komoly küzdelem lesz az értékesítés - vélekedett.

A legészrevétlenebb "áremelkedés" a 800-1200 forint közötti kategóriában lehet majd, hiszen e kategóriában a legnagyobb a kereslet, és épp ezért a forgalomnövekedés is, ami alacsony fajlagos költségeket is jelent.
Leginkább az olcsóbb, 3-600 forintos bort ivó árérzékeny közönség veszi majd észre az áremelkedést, már csak azért is, mert korábban ebben a szegmensben volt a legjelentősebb az import, és annak árlenyomó hatása - teszik hozzá. MTI

 


loading...