Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.05.01

Így változott a női divat az elmúlt évtizedekben!

A mai divat a 80-as, 90-es, 2000-es évekhez képest talán nem is olyan nagyon más –legalábbis erőteljesen kezdenek visszatérni az említett évek stílusjegyei, természetesen napjaink divatjához designoltan. Valahogy mégis szemmel láthatóan különböznek a korábbi évtizedekhez képest korunk öltözködési szokásai, mégsem változott akkorát a dolog – vagy csak az összhatás mutat merőben más képet? Lássunk néhány jellegzetes ruhadarabot, különbséget és hasonlóságot az 1980-as évektől máig!

divat.jpeg

  1. Cicanadrág – még hódít

Ez az univerzális ruhadarab elég megosztó a mai napig az átlagemberek körében, azt viszont bátran elmondhatjuk, hogy néha igenis hasznos viselet lehet. A korábbi évtizedekben igen divatosnak számított ez a testhez simuló vékonyka nadrág, és szó szerint a szivárvány minden árnyalatában hozzá lehetett jutni. Csak az számított trendinek, akinek volt ilyenje – mindegy, hogy nadrággal, szoknyával, tűsarkúval vagy tornacipővel hordták, a lényeg itt is a feltűnőségen volt.

Ma már valamivel visszafogottabb színekben számít hétköznapi viseletnek, és csupán nadrágként csak nagyon kevesen hordják. Inkább edzéshez, vagy tornához használják előszeretettel ezt a ruhadarabot a fiatal lányok és nők, de az sem ritka, hogy egy hosszabb felsővel, „egyberuhával” kombinálják. Mivel igen kényelmes a testhez simuló cicanadrág, napjainkban is elég népszerű kellék lehet a ruhatárban.

  1. Válltömés – ma már nem jellemző

Sokak hálálkodnak amiatt, hogy ma már nem hódít a válltömés. Számos divatkedvelő a mai napig sem tudja megmagyarázni, hogy mégis miért volt olyan borzasztóan népszerű ez az elengedhetetlen, ámbár láthatatlan kiegészítő a zakó vállrészénél, de az biztos, hogy nem is nézett ki igazán jól az, akinek legalább egy ilyen menő ruhadarabja nem lapult a szekrényében. Ezeket a felső részeket jellemzően túlméretezték a nők számára, de csak akkor volt valaki igazán menő, ha néhány számmal nagyobb felsőrészt viselt, szigorúan feltűrt ujjal – ugyanez elmondható például bizonyos pólók és a kötött pulcsik esetében is a 80-as és a 90-es években. Ma már csak divatbemutatókon és turkálókban találkozni velük.

  1. Pánt nélküli bikinifelsők, hegyes kosarú melltartók – egyik hódít, a másik ma már nem jellemző

Pánt nélküli bikinifelsőt ma is látni itt-ott a strandokon, ám olyat, amilyen a 80-as és a 90-es években indult útjára, igen keveset. Ezek a fürdőruhák ugyan sok mindent engedtek látni a kíváncsiskodó szemeknek, azonban az biztos, hogy egyáltalán nem álltak túl praktikus viselet hírében, hiszen nem maradtak túl stabilan a helyükön – bár ez természetesen nagyban függött viselője testalkatától is.

Alsóneműk tekintetében mai ésszel felfoghatatlannak tűnhet, hogy miért örvendett akkora népszerűségnek a hegyes melltartó, kissé természetellenes külsőt kölcsönözve viselőjének. Szerencsére ma ez a legkevésbé sem számít divatosnak, így hozzájutni is igen nehézkes lehet. Napjainkban a nők már igen széles termékpalettából válogathatnak, ha melltartót szeretnének vásárolni, így a merevítős, a szivacsos, a szimpla, a kosaras darabokat is megtalálhatja az adora melltartók között.

 



loading...