Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Sertésvírus miatt disznókat kell levágni országszerte, így Zalában is

2014.02.17

Az idén hét magyarországi megyében végzik el a sertésállomány mentesítését a reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómától (PRRS) - tájékoztatott Kardeván Endre vidékfejlesztési államtitkár.

A mentesítés gyakorlatilag elindult, a Magyar Közlöny 3. számában megjelent az ezzel kapcsolatos rendelet, így az hatályos - tette hozzá a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, aki oroszországi látogatásán nyilatkozott az MTI-nek. Hozzátette, hogy a jövő kedden részletes tájékoztatót tartanak a sertéstenyésztők számára.
Az elsők között lesz az északkeleti, illetve keleti országrészben Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, míg a nyugati országrészben Vas, Zala és Somogy megyét érinti a mentesítés. Ha a remények szerint az idén befejezik a mentesítést ezeken a területeken, akkor jövő január elsején folytatják a többi megyében. Kardeván Endre azt mondta: ott kezdik a munkát, ahol a legkisebb a fertőzöttség, hogy tapasztalatokat nyerjenek.

sertes.jpg

A tárca szeretné kiirtani ezt az emberre nem veszélyes sertésbetegséget az egész országban. Ennek módjáról Kardeván Endre elmondta: állománycserére is sor kerül, amely állami kártalanítással történik és vakcinázást, azaz védőoltást is alkalmaznak, valamint vérvizsgálatokat is végeznek.
Az államtitkár kiemelte: "a sajtóban téves adatok jelentek meg, messze nincs 30 százalékos fertőzöttség a magyarországi sertésállományban. A háztáji gazdaságokban 3-5 százalékos, és megyénként változik a helyzet, a nagyüzemi sertéstelepeken pedig az elvégzett felmérés szerint 10 százalékos a PRRS betegséggel fertőzött sertések aránya". A vidékfejlesztési államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy nem akarják kiirtani Magyarország sertésállományát.
Az országban közel 3 ezer nagy számban sertést tartó telep van, a hét megye 736 telepéből 27-ben fogják elkezdeni az idén a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától mentesítést. Emellett a kisebb állományú gazdaságokban is, amelyek száma minimális.
A Vidékfejlesztési Minisztériumnak a hét megye mentesítéséhez teljes egészében rendelkezésére áll a pénz. A kártalanítási alapból ezt meg tudják oldani, mivel a betegség bejelentési kötelezettség alá esik. A tenyészállomány kivágásakor a vágóérték és a tenyészérték különbözetét 100 százalékosan kártalanítja a magyar állam. Ezen kívül pályázat útján, nemzeti támogatásból megkapják a gazdák az összes vizsgálat és védőoltás költségeit is. MTI

 


loading...