Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Ritka vendég: egy Andrássy unoka látogatott Letenyére

2012.05.05

Július 12-én (kedden) dél körül egy angolul beszélő házaspár kopogott be a Fáklya Művelődési Központ irodájának ajtaján. Mint kiderült: a pár hölgytagja – akinek férje Pozsonyban diplomata – Mrs. Elizabeth Andrassy Olgyay volt. A ritka vendégeket Halmi Béla polgármester és Dömők József intézményvezető fogadták, akiknek tolmácsként Cseresnyésné Tóth Ibolya segített.
 

letenye-andrassy-csalad-1.jpg

 
Az USA-beli Oregon államban élő Elizabeth elmondta: az ő édesanyja gróf Andrássy Erzsébet (édesapja gróf id. Andrássy Imre) az a grófnő, aki gyermekkorát a letenyei kastélyban töltötte és a jelenleg 87 évesen egyedül élő grófné hálószobája éppen a művelődési ház irodahelyisége volt. A Letenye Média kérdésére Elizabeth Andrássy Olgyay elmondta: a Letenyei Platán facsemetéjét Andrássy Aladár gróf ültette el, aki személyesen ismerte nagy költőnket Petőfi Sándort is.
 
letenye-andrassy-csalad-2.jpg
 
Az akkori szigorú neveléssel kapcsolatban az is kiderült, hogy Erzsébet grófnő fiatal lányként csínytevésből egyedül kilovagolt, de véletlenül leesett a hátasról és eltört a sípcsontja, azonban ezt akkor senkinek sem mondta el. Letenye részéről a polgármester és a képviselő-igazgató ajándékokkal kedveskedett a ritka vendégeknek, akik utoljára 1978-ban jártak kisvárosunkban. Mrs. Elizabeth Andrassy Olgyay angolul írott bejegyzései elolvashatók a Városi Könyvtár és a Helytörténeti Múzeum vendégkönyveiben.
 


loading...