Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Rendőröket fogott el a TEK Budapesten

2014.09.19

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) felkérésére szolgálatban lévő rendőröket fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai péntek hajnalban Budapesten, a Baross téren - tájékoztatta a KNYF szóvivője pénteken az MTI-t.
Nagy Andrea közölte: a két, a VII. kerületi rendőrkapitányság állományába tartozó rendőrt azzal gyanúsítják, hogy pénzért elengedtek egy szabálytalankodó autóst.
Mint elmondta, a két rendőr csütörtökön nem sokkal éjfél előtt állított meg egy szabálytalanul közlekedő román rendszámú autót a Baross téren. Közölték a sofőrrel, hogy pénzért eltekintenek a büntetéstől. Ezt követően az autós átadott 100 román lejt a járőröknek, akik ennek fejében elengedték, a pénzt pedig elrejtették a rendőrautóban.
  

rendoroket-fogott-el-a-tek.jpg

 

Mivel a rendőrök fegyverrel rendelkeznek, a szabályok szerint a KNYF a TEK segítségét kérte a gyanúsítottak elfogásához.
Az autó átkutatása során a nyomozó ügyészség munkatársai megtalálták a 100 lejt. Mindennek alapján a két járőrt kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a nyomozó ügyészség. A rendőrök szabadlábon védekezhetnek - mondta a szóvivő.
Nagy Andrea arról nem kívánt nyilatkozni, hogy miként jutott a hatóságok tudomására a vesztegetés.
Az MTI úgy tudja: a TEK azokra a rendőrökre csapott le, akik pénteken hajnalban a Baross téren elfogták azt a férfit, aki korábban egy embert megsebesített, többeket pedig megfenyegetett riasztópisztollyal a főváros VII. kerületében. Ezzel kapcsolatban Nagy Andrea azt mondta: arról nincs információjuk, hogy a gyanúsítottak az elfogásukat megelőzően milyen feladatokat láttak el a szolgálat során. MTI fotó: Mihádák Zoltán.

 


loading...