Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Rekord: 110 milliót érő csempészcigit foglaltak le - Videóval

2013.09.11

Két csempésztől több mint 110 millió forint értékű cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói - közölte a szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel.Sári Bernadett elmondta, a pénzügyi nyomozók elől a napokban Beregsurány és Csaroda között az autóját hátrahagyva menekült el egy csempész, aki kocsijában nagy mennyiségű cigarettát szállított.

Percekkel később egy ugyancsak nagy sebességgel száguldó teherautó érkezett az ellenőrzés helyszínére az úton, amelynek sofőrje a kukoricásba hajtott járművével. Ő is megpróbált elmenekülni, de elfogták.A két kocsiból több, mint 138 ezer doboz, különböző márkájú ukrán cigaretta került elő. A dohányárú jövedéki törvény alapján számított értéke meghaladta a 110 millió forintot.A teherautósofőrt a cselekmény súlyára, illetve az elkövetés jellegére tekintettel a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tette hozzá a sajtóreferens. A különösen nagy értékű jövedéki termékre elkövetett orgazdaság miatt akár nyolc év szabadságvesztés is kiszabható - mondta Sári Bernadett. MTI (Fotó/videó: nav.gov.hu médiaszerver)

 


loading...