Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Pedagógus nap a letenyei tankerületben - Képgalériával

2014.06.09

A KLIK Letenyei Tankerületének - melyhez 10 iskola tartozik -  központi pedagógus napi ünnepségét június 5-én (csütörtökön) délután rendezték meg a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában. A program során műsorral köszöntötték a pedagógusokat. A színvonalas műsorban felléptek a letenyei iskola diákjai, a Cselényiné Erős Enikő által vezetett iskolai kórus, a Pintér Jánosné által felkészített Mura Gyermek Néptánccsoport valamint a Letenyei Művészeti Iskola tanárai, fúvósai és Muik Dávid tánctanár növendékei is.

letenye-pedagogus-nap.jpg

Balassa Istvánné tankerületi igazgató köszöntőjében többek között szólt arról, hogy a pedagógus munka az egyik legmeghatározóbb hivatás, hiszen például egy jó időben elhangzó biztató szó egy ember életére meghatározó emlék, sorsválasztó lehet. Mint mondta, az általános iskola az a hely, amely a nagybetűs Élethez az első alapokat adja meg. Aki ezt a pályát választja, nem biztos, hogy az anyagiakért teszi, hanem van benne egyfajta elhivatottság a jövő generációjának felnevelésében - hangzott el.
A rendezvény során a tankerület vezetője kiváló munkájukat elismerve 13 pedagógusnak adott át elismerő oklevelet. Balassa Istvánné minden egyes oklevél átadásakor külön ismertette díjazott kollégái emberi példáját, pedagógusi munkáját és tanítványainak sikereit. A rendezvényen jelen volt Cseresnyés Péter országgyűlési képiselő, Halmi Béla Letenye és Jetzin István Borsfa polgármestere is.

 

 
 


loading...