Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Páciense halála miatt emeltek vádat egy szegedi orvos ellen

2014.12.05

Egy páciens halála miatt emeltek vádat egy szegedi orvos ellen, aki a vádirat szerint gondatlanul járt el a beteg kezelése során – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, hogy az orvost halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja az ügyészség.

 

mutet-kozben-halt-meg.jpg


A vádirat szerint a sértett 2010. november 2-án jelentkezett hasi panaszokkal az ügyeleten. A páciens a sebészetre került, ahol a vádlott vezette az osztályt. Az orvos úgy döntött, nincs szükség műtétre, de további vizsgálatokat írt elő, majd anélkül távozott a kórházból, hogy megvárta volna a laboreredményeket vagy érdeklődött volna a sértett állapota felől. A vádlott a betegdokumentációban nem rögzítette a korábbi laboreredményeket és a konzíliumok megállapításait, így amikor referált a vezetőjének, a ténylegesnél enyhébb állapotúként mutatta be a beteget. Az orvos figyelmen kívül hagyta, hogy a páciens már délelőtt is sokkos állapotban volt, és azt is, hogy szakorvos kollégája azonnali műtétet igénylő diagnózist állított fel.
Másnap a beteg rosszul lett, perforálódott vakbelet diagnosztizáltak nála. Az ügyeletes orvosok azonnali műtétet írtak elő, de ekkor a sértettet újra kellett éleszteni, majd - bár megműtötték - a következő nap elhunyt.

 


loading...