Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Olaszországnak hitték a Muraszemenye - Aligvár elágazót

2014.09.20

Embercsempészés miatt indult eljárás a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A letenyei rendőrök 2014. szeptember 18-án (csütörtökön) 6 órakor igazoltattak Muraszemenye és Aligvár települések elágazójánál két gyalogosan közlekedő embert. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a két férfi szomáliai állampolgár, akik semmilyen okmánnyal nem rendelkeznek, ezért a rendőrök előállították őket. A meghallgatásukkor a két 18 éves külföldi fiatalember közül az egyik elmondta, hogy Szerbiából indultak és Olaszországba szerettek volna eljutni. Egy személyautó hozta őket a bukovaci menekülttáborból. Több órán keresztül utaztak, amiért fejenként több száz eurót fizettek egy ismeretlennek. Amikor kiszálltak az autóból úgy tudták, hogy az olasz határtól néhány kilométerre vannak, ezért gyalogolni kezdtek.

 

szomaliai-hatarsertok.jpeg

 

Ekkor igazoltatták őket a rendőrök. A két szomáliait a zalai rendőrök a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságra vitték.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben - tudatta szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
(Fotó: CSMRFK)

 


loading...