Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.12.26

Raktárnak álcázott luxusüzlet bukott Baranyában

A hamis divatruházati termékekkel kereskedő baranyai párost épp egy szállítmány kicsomagolásakor érte tetten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatalmas mennyiség még a nyomozókat is megdöbbentette, a titkos üzletként működő raktárban több mint ezer luxushamisítványra bukkantak, amit a bűnözők „eredeti” áron, sokmilliós haszonnal értékesítettek.

hamis-gucci-ruha.jpg

Az elkövetők egy szűk törzsvásárlói körnek kínálták a Törökországból beszerzett hamis ruhákat. A vevőket a lerobbant raktárépületben egy titkos, exkluzív kialakítású bemutatóterem várta, ahol telefonos bejelentkezés után válogathattak a luxusholmik másolatai között. A kereskedők a többszázezres eladásokat feketén bonyolították, bevételeik után semmilyen adót nem fizettek, az üzletben még pénztárgép sem volt.

Ennek vetettek véget a NAV pénzügyi nyomozói, amikor az üzletben talált mintegy 1200 ruhadarabot lefoglalták. A felsőkategóriás olasz és francia divatmárkákat utánzó termékek már az előzetes szakértői vélemény szerint is a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok. Az elkövetők a hamis márkajelzéssel ellátott alsó- és felsőruházaton túl számos kiegészítőt, öveket, sálakat és táskákat is árultak. A kereskedőknél nem volt olyan dokumentum, amely igazolta volna a termékek származását, illetve a márkavédett termékek forgalmazásához szükséges védjegyjogosulti hozzájárulást.

A büntetőeljárást a NAV jelentős értékre elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése bűntett miatt indította meg. Az okozott kár az előzetes becslések alapján elérheti a hamis ruházati termékek kereskedelmében kiugrónak számító tízmillió forintot, a vagyoni hátrány pontos összegét a szakértői vélemény fogja megállapítani.
(Forrás és videó: nav.gov.hu médiaszerver)

 



loading...