Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


NAV razzia és végrehajtás a zalai éjszakában

2014.06.17

A NAV Zala megyei végrehajtói és pénzügyőrei együtt vizsgálódtak egy éjszakai szórakozóhelyen. A pénzügyőrök bejelentés nélküli foglalkoztatást tártak fel, a végrehajtók pedig az adótartozás fejében lefoglalták a készlet egy részét és a napi bevételt.
A NAV Zala Megyei Adóigazgatósága egy éjszakai szórakozóhely üzemeltetőjével szemben indított végrehajtási eljárást. A NAV végrehajtói és pénzügyőrei péntek éjjel látogatták meg a vállalkozást, mivel napközben a vendéglátóhely csak korlátozottan működött. 

nav-auto.jpg

A pénzügyőrök a próbavásárlásról szabályos nyugtát kaptak, és a jövedéki termékek forgalmazásával kapcsolatban is mindent rendben találtak. Kiderült azonban, hogy három alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatott a cég. Míg a pénzügyőrök felvették a jegyzőkönyvet, a végrehajtók a korábbi adótartozás fejében lefoglalták a kasszában lévő készpénzt, illetve a raktáron lévő, felbontatlan szeszesitalokat. Később az adózó önként fizetett, de mivel még ezután is maradt tartozása, a lefoglalt szeszesitalokat a NAV árverésen értékesíti.
A bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt akár 1 millió forint mulasztási bírságot is kiszabhat a NAV alkalmazottanként, tehát három fő után a 3 millió forintot is elérheti a bírság összege. A NAV azonban az eset összes körülményét mérlegeli, mielőtt bírságol: például, hogy korábban volt-e hasonló mulasztása az adózónak, vagy, hogy induló vállalkozásról van-e szó, illetve, hogy bevallási, adófizetési kötelezettségének eleget tesz-e a vállalkozás. (Forrás: NAV)

A Letenye Média a NAV-tól úgy értesült, hogy az eset Keszthelyen történt.

 


loading...