Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Muraszemenye - Taxist és megbízót is embercsempészettel gyanúsítanak

2013.03.19

muraszemenye-taxis-embercsempesz.jpgA zalai rendőrök 2013. március 8-án Muraszemenye külterületén ellenőrizték egy Ford Transit gépkocsi utasait. A taxit egy budapesti férfi vezette és utasként rajta kívül hét fő külföldi utasa volt. A gyanú szerint az utasok mindegyike Nyugat-Európába szeretett volna eljutni.
A rendőrök a helyszínen az utasok személyazonosságát megállapították, és kiderült, hogy közülük négy fő algériai, kettő pakisztáni és egy tunéziai állampolgár. Egy kivételével mindannyian rendelkeztek a Debreceni Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomása által kiállított, Humanitárius Tartózkodási Engedéllyel, viszont egyiküknek sem volt érvényes útlevele.
A gépkocsivezető kihallgatásakor elmondta, hogy taxisként dolgozik a fővárosban, telefonon értesítette egy Magyarországon élő afgán ismerőse és Budapestről hosszabb távú fuvarra kérte fel. A két férfi megállapodott az úticélban, a fuvarköltségben és a találkozás helyében valamint időpontjában. A sofőr a megbeszéltek szerint felvette megbízóját, aki a kocsiban kifizette a korábban kialkudott 300 euros fuvardíjat, majd felvették a hét férfit. A kilenc utazó a kisbusszal elindult majd néhány utcával odébb a megbízó kérte, hogy tegyék ki őt. A sofőr a hét férfivel haladt tovább, egészen Muraszemenyéig, ahol a zalai rendőrök ellenőrizték őket majd bűncselekmény gyanújával a taxisofőrt előállították a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra.
A 34 éves H. Krisztián budapesti lakossal szemben embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 41 éves Mir Q. K. budapesti lakost szintén gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt tekintettel arra, hogy egy afgán ismerőse kérésére ő bízta meg a taxisofőrt a fuvarokkal.  A gyanúsítottat a bíróság a rendőrséggel egyetértésben előzetes letartóztatásba helyezte. A hét külföldi ellen idegenrendészeti eljárást indítottak az illetékes hatóságok.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság - 2013.03.19.

 

 


loading...