Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Mi körül forog a világ? Találd ki! - 26 milliót csalt ki élettársától egy zalai nő

2014.06.26

Jogerősen felfüggesztett börtönre ítéltek kedden egy zalai nőt, aki magukat orvosnak és biztosítási szakembernek kiadó társai segítségével hamis indokokkal több mint 26 millió forintot csalt ki német élettársától - tájékoztatta a Zala Megyei Törvényszék szóvivője az MTI-t.

i-love-money.jpg

Bartalné Mentes Judit közölte: az akkor 20 éves nő 2004-ben ismerkedett meg a német férfival, akivel több évig tartó érzelmi kapcsolatot folytatott. A nő 2008 és 2012 között folyamatos megtévesztésekkel és hazugságokkal, nem létező betegségekre, gyógyszerekre és több mint 20, soha el nem végzett műtétre hivatkozva kisebb-nagyobb összegeket, összesen több mint 26 millió forintot kért és kapott a férfitől.
A hazugságokban három segítsége is volt, ők az ügy további vádlottjaiként szerepeltek az eljárásban.
A negyedrendű vádlott például a nő kezelőorvosának adta ki magát úgy, hogy sztetoszkópot és orvosi köpenyt is szerzett, és az egyik nagykanizsai áruházban találkozott a sértettel. Részletesen elmagyarázta egy 500 ezer forintba kerülő műtét menetét, a kért összeget még ott meg is kapta, a pénzen pedig osztozott a két vádlott.
A német férfinak, illetve rokonainak gyanússá váltak a történtek, ezért az élettárs azt találta ki, hogy 51 millió forintos életbiztosításából fogja visszafizetni a neki adott pénzt. Ennek alátámasztására a harmadrendű vádlott egy biztosító ügyintézőjeként lépett fel, és valótlan tartalmú iratokkal "igazolta" a biztosítás meglétét.
A nő időközben élettársi kapcsolatot létesített egy másik férfival, aki az ügy másodrendű vádlottjaként került a bíróság elé.

i-love-my-boyfriend.jpg

Ők ketten 2012 áprilisában a Zala Megyei Kórházban beszéltek meg találkozót a német férfival és családtagjaival. A nő egy köntöst vett fel, mintha a kórházban ápolnák. Itt a családtagok a "biztosítási ügyintézővel" találkoztak, aki dokumentumokat mutatva erősítette meg, hogy a nőnek napokon belül 51 millió forintot fognak átutalni. A sértett és rokonai a biztosító helyi fiókjába mentek ellenőrizni a hallottakat, de ott kiderült, hogy a nőnek nincs biztosítása, ezért ezek után rendőrségi feljelentést tettek.
A Zalaegerszegi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett, részben kísérleti szakban maradt csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében társtettesként találta bűnösnek a most 30 éves nőt, akit két év, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönre ítélt. A másodrendű vádlott bűnsegédként nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést, a harmad- és a negyedrendű vádlott társtettesként másfél év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott. MTI

 


loading...