Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Zákányi polgármester: minden készen áll Gyékényesnél a magyar-horvát határ lezárására

2015.09.29

A gyékényesi vasúti átkelőnél minden készen áll a zöldhatár lezárásra. A kerítésépítők csak egy szűk, körülbelül kétméteres nyílást hagytak azon a szakaszon, ahol a Horvátországból a magyar határig vonattal szállított migránsokat gyalog a zákányi vasútállomásra kísérik a rendőrök - tájékoztatta telefonon Zákány polgármestere hétfő este az MTI-t.

 

zakany-menekultek-1.jpg

 

Jankó Szabolcs (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy a katonák rendkívül gyorsan és szakszerűen építették meg a gyorstelepítésű drótakadályból álló határzárat. Sokszor esőben, sárban kellett dolgozniuk, ennek ellenére határidőre készen voltak - hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: nagyon elégedettek azzal, ahogyan a településre vezényelt rendőri és katonai erők segítik a migránsok utaztatását, és köszönik az önkéntesek, a segélyszervezetek segítségét is.

Hétfőn a korábbiaknál némileg kevesebben érkeztek, szeptember 18. óta azonban jóval több mint 30 ezer migráns érkezett Zákányba - mondta Jankó Szabolcs.
A polgármester az egyik legnagyobb gondként, az önkormányzat számára komoly kihívást jelentő feladatként az illegális bevándorlók után naponta maradó többtonnányi eldobált szemét összegyűjtését említette. "Hihetetlen mennyiségű" étel, ruhanemű, italflakon, százszámra babakocsi, rokkantkocsi - sorolja a polgármester, hogy sok egyéb mellett mi mindent hagynak maguk után a migránsok a határtól a vasútállomásig vezető úton vagy a peronon.

Szélmalomharcnak tűnő feladat - fogalmazott a mintegy 1100 lakosú falu vezetője. Naponta tizenöt-húsz ember csak azon dolgozik, hogy rendet tegyen két csoport érkezése között, amit nehezít, hogy a határ és a vasútállomás között csak kézzel lehet összeszedni a szemetet. Az ehhez szükséges eszközökről, védőfelszerelésről az önkormányzat gondoskodik. Noha a költségvetésben nem készültek ilyen kiadásokra, meg tudják oldani a feladatot, de ígéretük van kormányzati segítségre is - közölte a polgármester.

Kitért arra is, hogy az állomáshoz közeli óvodában és iskolában semmilyen rendkívüli esemény nem történt az elmúlt napokban. Az első migránsok érkezése után tájékoztatták a helyzetről és a tennivalókról a pedagógusokat és a szülőket, így például megerősítették az ügyeletet, a gyerekeket csak a szülők vagy ezzel megbízott felnőttek vihetik el az intézményből. MTI

 


loading...