Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

CIA: Budapest a terrorista célpontok között

2016.04.04

A magyar kormány tájékoztatást kér az amerikai féltől a CIA figyelmeztetéséről, amelyben Budapestet is lehetséges terrortámadások helyszíneként említették - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő délután az MTI-vel.

 

cia.jpg

 

Bakondi György arra reagált, hogy a Rzeczpospolita című lengyel napilap értesülései szerint a CIA (a Központi Hírszerző Ügynökség) a lengyel belbiztonsági szolgálatnak küldött figyelmeztetésében Varsót, Berlint és Budapestet is lehetséges terrortámadások helyszíneként említették. A napilap a hétfői számában nem hivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, amelyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel belbiztonsági hivatalt (ABW), hogy "egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások" veszélye.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: a magyar kormány a lengyelországi sajtóhírekből értesült a fenyegetésről. Kiemelte: minden fenyegetésre irányuló információt komolyan vesznek, soha nem gondolják, hogy nem történhetnek további terrorakciók.
Bakondi György leszögezte: mindent megtesznek a lakosság védelme érdekében. Arra a kérdésre, hogy a terrorkészültségi fokozatot megemelik-e, azt válaszolta, ez ugyanolyan helyzet, mint amikor a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet a honlapján Portugália mellett Magyarországot is esetleges célpontként nevezte meg. Ezzel együtt kiemelte: minden fenyegetést komolyan vesznek, a konkrét ügyben további információkat kérnek.
A főtanácsadó hozzátette: ennyi információ alapján még nem indokolt a készültségi fokozat megemelése. Továbbra is a 3-as, közepes fokozatú terrorkészültség, valamint a tömeges bevándorlással összefüggésben országos válsághelyzet van érvényben. MTI

 


loading...