Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megpofozta társait egy általános iskolás Zalában

2013.09.14

zalaegerszeg-iskolai-zsarolas.jpgVádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A nyomozás adatai szerint a pacsai iskola egyik tanulója megverte két társát 2012. december 18-án. A nyolcadikos diák a szünetben összeszólalkozott két fiatalabb társával, amikor azok a teremben kergették egymást. A végzős fiú a szóváltást követően többször megütötte az egyik ötödik és az egyik hatodik osztályos diáktársát is. A 14 éves fiú kihallgatásakor elmondta a nyomozóknak, hogy korábban nem veszett össze egyik fiúval sem és nem tudott magyarázatot adni a cselekedetére. A verekedő diák megbánta tettét és bocsánatot kért az alsóbb éves társaitól.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a fiúval szemben az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 



loading...