Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


Megkezdődött a kórházi főigazgatók cseréje - Zalában is lesznek változások

2015.01.09

"Felmentésekkel kezdi az egészségügyi tárca a kórházigazgatók ráhangolását a tavaszi feladatokra. Információink szerint januárban cseréli az egészségügyért felelős kormányzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, a Zala megyei, a Jász-Nagykun–Szolnok megyei, valamint az egri kórház főigazgatóját.
Az indoklás nélküli fölmondásról már javaslatot is tett a kórházfenntartó hivatal vezetője Balog Zoltán humánminiszternek.

 

dr-csidei-iren.jpg

 

Mint azt a kormányzat többször jelezte: április elsejéig kellene kialakítaniuk az intézményeknek azt az új működési rendet, ami garantálná, hogy a kórházak nem termelik újra az évi kereken 100 milliárdos hiányt. Ennek keretében részben a kórházigazgatóknak maguknak kellene egy megyén belül megegyezniük a finanszírozandó kapacitásaik csökkentéséről.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója a Napi.hu-n hétfőn megjelent interjújában jelezte: aki nem lesz elég rugalmas az átalakítások végrehajtásában, azt kirúgják.

E feladat hangulati megalapozását szolgálhatja, hogy a tárca januárban már a maga által kinevezett kórházigazgatókat állítja fel, köztük Mangol Csillát, a szabolcsi kórház holding vezetőjét, akivel "állítólag" a megyei fideszes politikusok voltak elégedetlenek; Csidei Irént, a Zala megyei kórházigazgatót, Péter Líviát, a szolnoki kórház megbízott vezetőjét, de Fűtő Lászlónak, az egri kórház igazgatójának is mennie kell. Ő legutóbb azzal került a lapok címlapjára, hogy az intézményből több sürgősségi orvos távozott.

Mint az emlékezetes, a második Orbán-kormány a kórházak államosításával egy időben 2012-ben nevezte ki öt évre az intézmények élére az új főigazgatókat. Évtizedek óta nem cseréltek le egyszerre annyi kórházigazgatót a magyar egészségügyben, mint abban az évben. 2012 késő őszéig csaknem száz egészségügyi intézmény menedzsmentjét cserélte le vagy erősítette meg az egészségügyért felelős államtitkárság.

Most egyelőre négyet váltanak le, zömmel megyei kórházak éléről, de úgy tudjuk, ezzel nincs vége a kórházi menedzsmentek átalakításának." (Forrás: nol.hu, fotó: Dr. Csidei Irén - Zalatájkiadó)

 


loading...