Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megalakult Letenye és Becsehely közös ifjúsági tűzoltó csapata

2013.07.15

Nemrégiben a letenyei és becsehelyi önkéntes tűzoltó egyesületek Mitosz (Mura Ifjúsági Tűzoltó Szövetség) néven egy közös társulást hoztak létre, melynek vezetői a két egyesület irányítói. A szövetségen belül ifjúsági csapat is alakult. Mint ifj. Bedőcs Attilától,  hivatásos tűzoltótól és a letenyei ÖTE tagjától, az egyik felkészítőtől értesültünk: a 10 fős Mitosz névvel induló csapat - akik közül ketten tűzoltó olimpián is szerepeltek - megnyerte az idei megyei tűzoltóversenyt és ennek eredményeképpen meghívást nyertek Ausztria legnagyobb tűzoltó versenyére.

 A július elején tartott güssingi verseny két napján vett részt a letenyei-becsehelyi egység, melynek célja a bronz minősítés megszerzése volt. A 11-16 éves fiúkból és lányokból álló csapat a versenyző 145 alakulat között sikeresen küzdötte le nemzetközi előírásoknak megfelelő CTIF-pályát, így a bronz minősítést is kiérdemelték. A letenyei Bedőcs Attila és a becsehelyi Tóth Ferenc által felkészített csapat folyamatosan készül az újabb megmérettetésekre, céljuk a 2014-ben rendezendő országos ifjúsági tűzoltóverseny megnyerése - értesültünk a letenyei, de Zalaegerszegen szolgálatot teljesítő tűzoltótól.
 


loading...