Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018.06.25

Nem lesz több műrepülőversenyt Budapest belvárosában

Tarlós István elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt és bejelentette, amíg ő a főpolgármester, nem lesz többé ilyen verseny ilyen feltételekkel a belvárosban.
A főpolgármester az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy a DK fővárosi képviselője, Gy. Németh Erzsébet a múlt héten arról beszélt, a főváros vezetése idén is "aprópénzért", mindössze 13 millió forintért adja oda a közterületeket a Red Bull Air Race szervezőinek, és felszólította a főváros vezetését, hogy a zajszennyezés miatt a szervezőkkel fizettessen fájdalomdíjat a verseny környékén élőknek, azt mondta: az MSZP-SZDSZ-koalíció hosszú éveken át ingyen biztosította a rendezvényre a közterület-használatot.

red-bull-air-race-budapest.jpg

(Az amerikai Michael Goulian repül az Országház előtt Edge 540 típusú repülőgépével a Red Bull Air Race Master Class kategóriájának budapesti futamán 2018. június 24-én. MTI Fotó: Lakatos Péter)

Azzal védekezni, hogy az állami rendezvényre adtak ingyenességet, egyszerű svindli - jelentette ki Tarlós István, hozzátéve, a korabeli iratokból egyértelműen kiderül, hogy a Red Bull Air Race-t "beszuszakolták" az ingyenes állami rendezvénybe.
A főpolgármester hangsúlyozta: ettől függetlenül azért, ami Budapesten történik a főpolgármestersége alatt, neki kell vállalnia a politikai felelősséget.
Hozzátette: "elég botrány és zűrzavar" volt az elmúlt napokban a fővárosban a műrepülőverseny miatt, a zajszennyezés és a közlekedési változások okán, ezért elnézést kér a fővárosiaktól. Leszögezte: amíg ő a főpolgármester, addig "ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban".
Kifejtette: olyan sok panasz érkezett a zajra, és a szervezők olyan nagy közterületet foglaltak el hosszú időre, hogy "akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni". MTI

 



loading...